Közzétették Ferenc pápa fatimai útjának programját
A szentatya május 12–13-án kétnapos látogatást tesz Portugáliában, a fatimai Miasszonyunk-kegyhelyen, a Mária-jelenések centenáriuma alkalmából. Május 12-én, délután 2 órakor indul Róma Fiumicino repülőteréről a portugáliai Monte Real-i légibázisra, ahová helyi idő szerint 16.20-kor érkezik meg. (Fatima és Róma között egy óra az időeltolódás.)
Utak felfelé
Szinte minden ember tapasztalja a felgyorsult élettempó, a stressz és a korunkat meghatározó versenyszellem romboló hatásait. Ezek közé tartozik a kiégésnek nevezett jelenség is, amelynek a szakemberek szerint tizenkét stádiuma van. A kiégés örvényébe kerülve először csak a bizonyítási kényszer uralkodik el rajtunk, ám a lépcsősor utolsó két foka már valóban nagyon mélyre, a depresszióhoz és a teljes reménytelenséghez vezet. E jelenséget régóta tanulmányozzák a pszichológusok, a zuhanás állapotairól tehát nagyon sok mindent tudunk. De vajon ugyanilyen alaposan ismerjük az emelkedés fázisait is?
A SIGNIS szerint a legjobb európai film
A 2016-os év európai filmterméséből Ken Loach – a Cannes-i fesztiválon Arany Pálmát nyert – Én, Daniel Blake című alkotását választotta a legjobbnak a SIGNIS Katolikus Média Világszövetség. A SIGNIS Europe döntésében az öreg kontinens huszonhárom országának képviselői vettek részt, köztük magyar szakértők is. A brit filmről a Mértékadó február 13–19-ei lapszámában jelent meg … Olvass tovább
Árva gyerekek anyja lett Burundiban
Marguerite Barankitse 1993-ban, a hutuk és a tuszik közötti vérontások idején úgy döntött, hogy befogad néhány árván maradt gyermeket. Huszonöt év alatt ötvenkétezerre nőtt a pártfogásába vett gyerekek száma. Két évvel ezelőtt el kellett menekülnie Burundiból, azóta Ruandában folytatja a munkáját.
Édesapákat áldottak meg Székesfehérváron
Az egyetemes Egyház védőszentje, Szent József liturgikus ünnepnapjához kapcsolódva március 20-án püspöki áldásban részesültek a családapák Székesfehérváron. Spányi Antal megyés püspök a város papságával abba a templomba várta a családfőket, amely egykor védőszentjeként tisztelte Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét.