Árva gyerekek anyja lett Burundiban

 

Rendíthetetlen hite és szociális elkötelezettsége miatt afrikai Teréz anyának is nevezik Marguerite Barankitsét, vagyis Maggyt. Gyakorlatilag egy egész nemzedék felnövekedését segítette Burundiban, amikor a gyűlölet helyett a másik ember tiszteletére tanította a fiatalokat, és lehetőséget adott a kezükbe ahhoz, hogy normális életet élhessenek.
Burundiban 1993-ban kezdődött a hutuk és a tuszik közötti véres etnikai küzdelem, amelynek becslések szerint háromszázezer ember esett áldozatul. Ez a szörnyű tragédia jelentette Maggy számára az indíttatást ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek eredményeként több mint ötvenezer gyermeket indított útnak az életben.
Szülőfalujában, Ruyigiben alapította meg a Maison Shalom elnevezésű központot, amelyet aztán újabb befogadóházak követtek. A gyermekekért folytatott küzdelmes munkájáért számos nemzetközi elismerést kapott, ugyan­akkor sok ellenséget is szerzett azzal, hogy felemelte a szavát az emberi jogok megsértése és a kormányzati visszaélések ellen. Burundi elnökének első számú ellensége lett, az államfő nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Két évvel ezelőtt Marguerite Barankitse ezért elhagyta a hazáját, és Ruandába, Kigaliba költözött.
Itt sem vesztette el a hitét küldetésében: megalapította a Maison Shalom Ruanda szervezetet, amely több mint ötvenezer burundi menekültet segít Ruandában. A burundi kormány megtorlásul felfüggesztette a Maison Shalom Burundi működését, és befagyasztotta a szervezet bankszámláit.
Marguerite Barankitse egyike volt azoknak a nőknek, akik idén március 8-án, nőnapon, a „Voices of Faith” („A hit hangjai”) rendezvényen tanúságot tettek az életükről a Vatikánban. Elmesélte, hogy 1993 szörnyű őszén a tuszi etnikum tagjaként saját szemével látta, amint számos családtagját kivégezték. Neki sikerült elmenekülnie. 1993. október 24-én a tuszik bosszújától tartó hutuk közül sokan az érsekségen találtak menedéket, ahol Maggy titkárnőként dolgozott. Volt bátorsága ahhoz, hogy szembeszálljon saját népe erőszakos tagjaival. „Árulása” miatt azonban megverték, mezítelenre vetkőztették, és egy székhez kötözték, onnan kellett végignéznie, amint hetvenkét hutu barátját macsetével kivégezték.
„Ez a végtelen erőszak egészen elborzasztott. A vérengzés után néhány órával az áldozatok gyermekei előjöttek a rejtekhelyeikről. Azt hittem, a többiekkel együtt ők is meghaltak, de túlélték a mészárlást. Rettegtek, és a segítségemet kérték. Olyan volt ez számomra, mintha Isten válasza lenne. Eldöntöttem, hogy tovább kell élnem, értük” – mondta el tanúságtételében. Ők voltak Maggy első árvái, ez a huszonöt gyermek. Azóta a Maison Shalom sok más nemzetközi szervezet, köztük a Caritas segítségével több mint ötvenkétezer gyermeket fogadott be, etnikai hovatartozásukra való tekintet nélkül, és több mint tizen­egyezer gyereket sikerült visszajuttatnia a családjához.
A befogadott gyerekek közül többen orvosok, tanárok, mérnökök lettek. Ruyigiben kórházak, iskolák, szakmai képzés, kulturális és szociális központ állt a rendelkezésükre, s gazdasági tevékenységgel és vendéglátással is foglalkoztak.
Miután 2015-ben Burundiban újra válság robbant ki, rengeteg gyereket, fiatalt és felnőttet gyilkoltak meg. Kétszáznyolcvanezer ember a szomszédos országokba menekült. A Maison Shalom nemzetközi civil szervezetként van bejelentve Ruandában. Oktatást, kisebb összegű hiteleket, lelki és szociális segítséget nyújt a hazájukban történt szörnyűségek miatt traumatizált burundi embereknek. „Szeretném bebizonyítani, hogy el lehet érni a lehetetlent!” – mondta Marguerite Barankitse, és hozzátette: amikor a férfiak háborúznak, fegyverekkel és kábítószerrel kereskednek, akkor a nőknek kell hallatniuk a hangjukat.

Forrás és fotó: Agensir.it

(TZs)