Görögkatolikus lelkiség
Az Istenszülő legnagyobb ünnepe
Az Istenszülő legnagyobb ünnepe
Ökumenikus és vallásközi imaórát tartottak augusztus 3-án a Szent Egyed közösség szervezésében Budapesten, a Jézus Szíve-templomban. Az imádságot, amely a roma holokauszt és a kislétai cigánygyilkosság évfordulójához kapcsolódott Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök vezette.
A virtuális áruházban, amely július 31-től elérhető, hangjátékokat, meséket, irodalmi adaptációkat, felolvasásokat vásárolhat a közönség.
A maronita keresztény felsőoktatási intézményben tanult magyar hallgatókkal beszélgettünk
Azok számára, akik végigjárták már az El Caminóként ismert Szent Jakab-utat, a fésűkagyló, más néven Szent Jakab-kagyló jól ismert és kedves látvány.
Ferenc pápa augusztus 2-án a VI. Pál aula kistermében találkozott a német labdarúgóklub tagjaival, és kifejezte háláját a német csapat és a vatikáni alkalmazottak sportszervezete között kialakult baráti kapcsolatért.
Angyalos Boldogasszonyra emlékeztek a ferencesek augusztus 2-án Zalaegerszegen. Ezt a rend számára jelentős napot szentmisével ünnepelték, amelyen Székely János szombathelyi megyéspüspök a Szűzanya tiszteletéről mondott szentbeszédet.