Átadták a Szent Erzsébet rózsája díjat
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ebben az évben – Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus megyéspüspök ajánlása alapján – Kisfalusi M. Klavériának adományozta a Szent Erzsébet rózsája díjat.
Elhunyt Konkoly István nyugalmazott püspök
Konkoly István nyugalmazott szombathelyi megyéspüspök november 20-án délután a szentségekkel megerősítve elhunyt. Temetéséről később intézkednek.
2017.11.26.
E heti lapszámunkban beszámolunk püspökeink ad limina látogatásáról, interjút olvashatnak Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal, aki búcsúzik Magyarországtól, és egyben nunciusi feladataitól is, nyugalmazását követően szülőföldjén folytatja papi szolgálatát, valamint a Pannonhalmi Főapátság szerzetesközösségének közleményét a főapát választásról.
„Elmesélem, hogyan halt meg Luciani pápa”
I. János Pál, a „mosolygós pápa” 1978. szeptember 28-án meghalt. Sok szóbeszéd keringett hirtelen haláláról. Stefania Falasca olasz újságíró, I. János Pál boldoggá avatásának viceposztulátora november 7-én megjelent könyvében tanúságtételeket közöl, amelyek tisztázzák a pápa halálának körülményeit.
Európa újragondolása (2)
Október utolsó napjaiban az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) a Vatikáni Államtitkársággal együttműködésben konferenciát szervezett Európa jövőjéről. Teljes terjedelmében, folytatásban közöljük a Szentatya beszédét, amelyet október 28-án, a szinódusi teremben mondott el.
Életéből kiragyog Krisztus
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén a kilencvenhárom éves Kisfalusi Ilona M. Klavéria nővért, a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek
Társulatának tagját tüntette ki a Szent Erzsébet Rózsája díjjal. Vele beszélgetünk.
Boldoggá avatják Brenner Jánost
Ferenc pápa november 8-án kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát, akit meghatalmazott nyolc dekrétum közzétételére, melyekben két vértanúság, valamint hat Isten szolgája hősies erényeinek elismerése szerepel.