Iskoláztatásra fordítják a magyar adományt Szíriában

Előző lapszámunkban hírt adtunk arról, hogy augusztus 2-án Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita Szíriába utazott, és 30 ezer dollár adományt adott át a melkita görögkatolikus patriarkátus részére Damaszkuszban. Az adománygyűjtésről és a háborús térségben élők helyzetéről is beszélgettünk az érsek-metropolitával.

Egy romantikus felvonás

Liszt mint operaszerző Liszt-művekből rendezett hangverseny keretében augusztus 19-én és 20-án, Weimarban került sor a Sardanapalo című opera nemrég „feltárt” részletének világpremierjére. A Byron-tragédiát feldolgozó zenedráma David Trippett cambridge-i zenetörténész, Wagner- és Liszt-kutató által rekonstruált első felvonását Kirill Karabits vezényletével Airam Hernández, Joyce El-Khoury és Oleksandr Pushniak szólaltatta meg.

Pio atya és az angyalok

Pio atya már életében találkozott az angyalokkal, jól ismerte őket. Belső hangokat is hallott, s meg kellett különböztetnie, kitől jönnek, és miként kell válaszolnia rájuk. Egy levelében tanácsokat is adott azzal kapcsolatban, hogyan fogadjuk ezeket a hangokat.