Akiért Kolbe atya feláldozta életét

Néhány hónapja, amint mi is beszámoltunk róla, Rómában hivatalosan is megkezdődött Maximilian Kolbe lengyel vértanú boldoggá avatási pere. Kolbe atya az auschwitzi haláltáborban 1941 augusztusában egy tizedelés alkalmával önként elvállalta a halált egy elítélt társa, Franciszek Gajowniczek lengyel őrmester helyett, mert az családos ember volt. Kolbe atya 1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján halt meg éhhalálra ítélve. A Tygodnik Powszechny című lengyel katolikus hetilap munkatársa, Zbigniew Zakiewicz, a boldoggáavatási per kapcsán beszélgetést folytatott Franciszek Gajowniczekkel. Az alábbiakban ebből adunk részleteket.

Pálmával és olajággal

A gondolatok kincstárával bővelkedő liturgiánkban is egyik legelgondolkoztatóbb szertartás a virágvasárnapi körmenet, amidőn a tavasz első virágaival és barkáival kezünkben emlékezünk Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulásáról. Úgy érezzük, míg antifónákkal ajkunkon megkerüljük a templomot, majd a bezárt ajtó előtt hallgatjuk a „Gloria, laus et honor” csodálatosan szép dallamát, hogy ott vagyunk a Jézust ünneplő tömegben a szent város előtt, ujjongunk, lengetjük az olajfa- és a pálmaágakat, s ruhánkat az útra terítjük mi is. És közöttünk a szamár vemhén ott van ő is, a drágalátos, kenyeret szaporító, halottat támasztó isteni Mester.

Levél Bécsbe

Ma október 31-e van. Ezerkilencszázötvenhat október harmincegyedike, reggel négy óra. Koránkelő vagyok, de levelezni még én sem szoktam hajnalban, ma mégis úgy érzem, ezen a napon maradhat minden, első ez a levél, aminek gondolatai agyonnyomnának, ha el nem küldeném őket neked.

A magzat

Ezekben a hetekben, amikor a karácsony csöndje egyre jobban megüli a mezőket, önkéntelenül felmerül a hívőben egy gondolat, amelyre a karácsony szent misztériumában keveset gondolunk. Az ugyanis, hogy mielőtt az Isten Fia, a második isteni személy megszületett volna, kilenc hónapig magzatként rejtőzött a Boldogságos Szűz méhében.

Gandhi újra böjtölt

Gandhi, aki évtizedeken át küzdött hazájának és a hindu népnek a gyarmati állapot rabszolgasorsából való felszabadulásáért, megrendülve látja, hogy a gyarmatosító hatalom kivonulása után hogyan ölik egymást a felszabadult országrészek – Kasmír és Hindosztán – népei. Olvastuk, hogy a nagy hindu a napokban kezdte el újabb „éhségsztrájkját”, immár a tizenötödiket, és kijelentette, nem vesz magához ételt – vállalva még esetleg bekövetkező halálának áldozatát is, amíg az indus nép gyilkos testvérharca meg nem szűnik.

Eltűnt idő

Mint vigasztalhatatlan anya őrzi féltett kincsként holt kisgyermekének árván maradt holmiját, – ruhát és cipőt és törött játékszert, a tárgyak varázsos hatalmából építve és rögzítve magának a tűnőt, s örökre elveszettet, – így őriztem én titokzatos fétisként gyötrelmes vigaszként minden holmit és tárgyat, mi testi életedben társad volt és tanúd, szemeddel és szereteteddel simogatott otthonod, élőnél élőbb tárgyak, melyek felszívták, s misztikus tükrözéssel mint lehullt csillag fénye, eleven valóságodban csillogtattak Téged, – ki már jaj nem csillogsz és nem mozogsz és hangod is immár örökre elhalt az Időben.