Akiért Kolbe atya feláldozta életét

Néhány hónapja, amint mi is beszámoltunk róla, Rómában hivatalosan is megkezdődött Maximilian Kolbe lengyel vértanú boldoggá avatási pere. Kolbe atya az auschwitzi haláltáborban 1941 augusztusában egy tizedelés alkalmával önként elvállalta a halált egy elítélt társa, Franciszek Gajowniczek lengyel őrmester helyett, mert az családos ember volt. Kolbe atya 1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján halt meg éhhalálra ítélve. A Tygodnik Powszechny című lengyel katolikus hetilap munkatársa, Zbigniew Zakiewicz, a boldoggáavatási per kapcsán beszélgetést folytatott Franciszek Gajowniczekkel. Az alábbiakban ebből adunk részleteket.

Pálmával és olajággal

A gondolatok kincstárával bővelkedő liturgiánkban is egyik legelgondolkoztatóbb szertartás a virágvasárnapi körmenet, amidőn a tavasz első virágaival és barkáival kezünkben emlékezünk Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulásáról. Úgy érezzük, míg antifónákkal ajkunkon megkerüljük a templomot, majd a bezárt ajtó előtt hallgatjuk a „Gloria, laus et honor” csodálatosan szép dallamát, hogy ott vagyunk a Jézust ünneplő tömegben a szent város előtt, ujjongunk, lengetjük az olajfa- és a pálmaágakat, s ruhánkat az útra terítjük mi is. És közöttünk a szamár vemhén ott van ő is, a drágalátos, kenyeret szaporító, halottat támasztó isteni Mester.

A magzat

Ezekben a hetekben, amikor a karácsony csöndje egyre jobban megüli a mezőket, önkéntelenül felmerül a hívőben egy gondolat, amelyre a karácsony szent misztériumában keveset gondolunk. Az ugyanis, hogy mielőtt az Isten Fia, a második isteni személy megszületett volna, kilenc hónapig magzatként rejtőzött a Boldogságos Szűz méhében.