Kit Te Szent Szűz méhedben hordoztál. Botrány ez a hitetlennek és kívülállónak, de a hívő lelkében az alázatos csodálkozásnak kell elömlenie e szent misztérium előtt. Hódolattal kell meghajolni Isten nagysága és szent félelemmel minden emberi magzat titka előtt. Isten nagysága talán sehol sem ragyog oly megindító és lenyűgöző sugárzással, mint a teherben járó Szent Szűz méhében.
Midőn Isten megalkotta a maga teremtményeit, elbocsátotta őket kezéből és átadta saját lehetőségeiknek és az igazság törvényeinek. Különösen átadta az embert, aki szabadságában vétkezni is tud. De amidőn teremtményként a világba lépett és leszállt az emberi lét legalsó határaira, újból magához emelt mindent a materia bruta-tól (súlyos anyag) kezdve a teremtett szellemig. Nagy volt az Isten Fia csodáiban, nagy volt szenvedésében, nagy volt feltámadásában, de olyan szelíd és szeretetteljes fizikai közelségben sehol nem volt az emberrel és az emberiséggel, mint a Szent Szűz méhében.
Ám nem csupán az Isten nagyságát és szeretetét juttatja eszünkbe a Szent Szűz méhében szendergő magzat. Csodálattal és borzongó tisztelettel kell gondolnunk minden emberi magzatra is. Micsoda félelmetes mélységek lappanganak a magzat életében, ha Isten méltónak találta ezt az állapotot arra, hogy második személyében magára vegye. Azáltal, hogy magára öltötte ezt az állapotot, végtelen nagyra fokozta minden anya, minden apa és minden ember felelősségét a magzattal szemben. Krisztus testvére lett a meg nem születetteknek is. Amit e legkisebbeknek cselekszetek, nekem cselekszitek. Méltán és joggal alkalmazható ez az isteni figyelmeztetés e legkisebbekre, akik édesanyjuk méhében teljesen ki vannak szolgáltatva a szeretetnek vagy a kegyetlenségnek, az önfeláldozásnak vagy a brutális önzésnek.
A magzat emberi szempontból tiszteletet és kíméletet követel. De a keresztény hívő szempontjából jelenti ezen felül az isteninek és az emberinek az érintkezését, azt a létállapotot, ahol a fejlődés s a teremtés egymásba fonódnak, ahol Isten elindíthatja a maga nagy történelmi terveit és szándékait anélkül, hogy a természet törvényeit fel kellene bontania.
Jelenti azt az állapotot, ahonnan elindult emberi mivoltának útjára a Megváltó.
(1951. december 9.)
