Reménykeltők címmel szedte csokorba, rövid bevezetésekkel ellátva az 1945 utáni Actio Catholica, a KALOT, a KIOE, a Demokrata Néppárt, Matheovits Ferenc, továbbá a Keresztény Front és az Illegális Katolikus Párt belügyminisztériumi nyomozati és periratainak egy részét Pallos László.
Magyar örmény Velencében – Örömmel és érdeklődéssel olvastam Az örmények Velencéje című cikket Reviczky Katalin tollából (Új Ember, 2008. január 20.), és annak is örültem, hogy Orosz Ákosné olvasói levelében (Új Ember, 2008. február 10.) fölhívta figyelmünket a San Lazzaro magyar vonatkozására.
Az 1956-os mártír Brusznyai Árpádnak professor emeritus címet adományoztak – Brusznyai Margit átveszi édesapja elismerését Kocsis Imre rektortól. Görög-latin-történelem szakos tanár volt. 1924-ben született Vácott, ma nyolcvannégy éves lenne.
Sok mindenen tűnődhetnék haraggal, megvetéssel. Arról például, hogyan zajlott le az elnökválasztás a parányi koalíciós pártban, vagy szóvá tehetném az egészségügyben tapasztalható újabb maszatolásokat, vagy éppen némi következtetést vonhatnék le abból a tényből, hogy megjelent a színen az a cég, ahonnan az egészségügyi miniszter asszony – súlyos gyógyító tapasztalatokkal felvértezve – a közéletbe szökkent.
Meghalt Fasang Árpád – Halálának híre a szokottnál jobban megdöbbentette barátait, ismerőseit. Azért, mert élénk szelleme, tettrekészsége koránál fiatalosabbá tette. Egyéniségét a jó reménység sugárzása jellemezte.
A miskolci ökumenikus egyetemi lelkészség Élő szó – éltető lélek című biblikus előadás-sorozatának első előadását Székely János püspök, a katolikus egyetem docense tartotta. Előadása középpontjába a szenvedés misztériumát állította, Jákob története és a mi életutunk közötti párhuzam bemutatásával.
A mendei Oázis Idősek Otthonában századik születésnapja alkalmából köszöntötték özvegy Pusztai Imréné, Atkári Máriát február 24-én rokonai ismerősei és az otthon dolgozói, lakói.
Legyen-e Wass Albertnek szobra a debreceni Medgyessy sétányon? – Nem tesz jót egyetlen írónak (sem), életművének pedig pláne, ha a kellő tisztelet és kritika helyett kultusz veszi körül. Az idős Márai halála évében azt nyilatkozta, nem tartja semmire az emlékműveket, talapzatuk is csak arra való, hogy mellettük a kutyák elvégezzék a dolgukat.
