Újévi meditáció

Istenem, oly sokszor olvastunk arról, hogy történelmi időket élünk, hogy bele is fáradtunk ezekbe. Add meg nekünk, hogy ne sodorjon el bennünket a történelem, hanem megmaradhassunk a te egyszerű, bízó és hívő gyermekeid! Midőn napról napra kell szembesülnünk felnőtt állapotunk szomorú és megrázó tapasztalataival, Te őrizd meg bennünk a gyermekség nyitottságát és egyszerűségét.

Leszedjük a karácsonyfát

Elmúltak az ünnepek, elillant jó szaga a fenyőnek, hullatja már tűleveleit, gyertyái is csonkig égtek. Még egyszer meggyújtjuk a piciny lángolókat s ahogyan sorra kihunynak, egyszerre valami elborul bennünk. A szentestétől mostanáig a Gyermek ártatlan tekintete ragyogta be napjainkat. Belenéztünk ebbe a csillogó szempárba, akárcsak a fiatal szülők teszik első gyermekük világrajöttekor. Lesik minden mozdulatát. Mikor jelenik meg arcán az első gügyögés, az első mosoly, kimondatlan szavakat olvasnak le a piciny szájról és határtalanul boldogok.

Pilinszky János: Hitünk titkairól (részlet)

Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk.