Hivatásvasárnap: Egy „országúti plébános”

A mélyen hívő, Istenre hagyatkozó, dolgos, józan édesapa mellett a cserkészmozgalomban tanult értékek voltak meghatározó vezérfonalak számára fiatalkorában. „Néhány cserkészvezetőm papi pályára lépett, ami indíttatást adott e hivatáshoz – emlékezik vissza. – De ekkor még a képzőművészeti főiskolára készültem. Csak a gimnázium utolsó évében, 1949-ben kaptam a végső hívást, hogy papnak menjek. Isten az örök szépség, és én átadtam neki művészi törekvéseimet.” Mindszenty József börtönben volt, a kispesti és az erzsébeti plébános – akik meghatározó lelki vezetői voltak Kiss Istvánnak – szintén. Kiss István másodéves korában megszüntették a szerzetesrendeket, harmadéves korában átköltöztették a kispapokat Egerbe, püspökét házi őrizetben tartották, egyik főiskolai tanárát Kistarcsára vitték. 1954-ben mégis a váci egyházmegye papjává szentelték. „Nem kerültem komolyan szembe a rendszerrel, de nem is kötöttem kompromisszumot. Tudom, ez csakis Isten kegyelme által sikerülhetett. Ezért is választottam egyik jelmondatomul Lisieux-i Szent Teréz szavait: „Minden a kegyelem.” Rákoshegy előtt Tápiószecső, Tömörkény, Kiskunhalas, Petőfiszállás, Kecskemét és Gyömrő voltak papi pályája állomásai. „Nem voltak nagy, világmegváltó terveim, s nincs óriási lelkészi pályafutásom. Mécs László írja egy versében: Egyszerűek legyetek, mint az országút, hogy mindenkihez eljuthassatok. Olyanok legyetek, mint egy falat kenyér, hogy mindenki törhessen belőletek. Az volt a célom, hogy országúti pap legyek, egyszerűen csak itt vagyok és helytállok.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.