Közösen az emberibb és értelmesebb életért

Élő rózsafüzér zarándoklat a főváros körül – Második alkalommal rendezték meg az élő rózsafüzér zarándoknapot május 17-én Budapest körül. A zarándoklat fő célja volt, hogy a résztvevők a Városmisszió szellemiségében közösen imádkozzanak a fővárosért, a budapesti és a környékbeli emberekért.

Zarándokok Máriaremetén…

Még Prohászka püspök kezdeményezte – A máriaremetei kegytemplom kertjében gyülekeztek a székesfehérvári egyházmegye zarándokai, hogy a nyolcvanegyedik alkalommal meghirdetett egyházmegyei zarándoklaton részt vegyenek.

Az Olvasó írja

Jótettek búzaszemei – 1938 májusában nagydiák – és barátjelölt – voltam Székelyudvarhelyt, a katolikus főgimnáziumban. Ténylegesen sajnos nem utazhattunk el Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, lélekben mégis ott voltunk.

Stephanus-díj 2008

A Szent István Könyvhét megnyitó ünnepségén adták át az idén is a Stephanus-díjakat. A teológiai munkásságáért kitüntetett német professzort Puskás Attila, a PPKE tanára, az irodalmi díjjal elismert Rónay Lászlót, lapunk korábbi főszerkesztőjét (akinek ezúton is gratulálunk) Pomogáts Béla irodalomtörténész méltatta.

Álmodik a múlt: A hegy tetején

Az érettségi bankettünk Mecseknádasdon, a kis Várhegy alatti vendéglőben volt, még kimondani is furcsa: negyvennégy évvel ezelőtt. Ezt azért szükséges elmondani, mert az ide való osztálytársaim soha, tehát később sem említették, hogy a Schlossberg tetején egy középkori templom romjai állnak.

Németország

A bencés prímás apát a német egyházról – A nyílt szavú német Notker Wolf bencés prímás apát (képünkön) a hildesheimi egyházmegye évi fogadásán többek között megállapította, hogy a német egyház túlságosan jól szervezett.

Innen-onnan

Fogyatkozó iraki keresztények – „Irak keresztény kisebbsége úgy érzi, a világ elfeledkezett róla” – mondta Louis Sako kirkuki káld katolikus érsek május 9-én a svájci Fribourg egyetemén.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.