Krisztust szolgálják embertársaikban

Kamilliánus családok közgyűlése – A pestszentlőrinci főplébánia- templomban a Magyar Kamilliánus Családok Társasága egyesület vezetői és képviselői május 24-én szentmisében adtak hálát az elmúlt egy esztendő eredményeiért, és kérték Isten segítségét további munkájukra.

Az imádság áramában

Százéves az Örökimádás-templom – Minden templom jelként magasodik környezetében. Azt mutatja: Isten jelen van a világban, s arra hív, hogy kapcsolatban maradjunk vele. Persze nem pusztán a megszentelt falak közt lakik ő, s nem is csak ott akar találkozni teremtményeivel, de a templom az a hely, ahol különösen nehéz volna megfeledkezni az élet forrásáról.

Lapszél: Értékek védelmében?

„…nyomatékosan kérjük Barroso elnök urat, hogy önmagára vállalt felelősségi körében eljárva kezdeményezzen párbeszédet a katolikus egyházzal a szekuláris Európa és az európai értékek védelmében” – fogalmazott a magyar püspökök ad limina látogatásának másnapján az Európai Parlamentben, napirend előtti felszólalásában Kósáné Kovács Magda.

A Biblia éve (6.): Isten igéje – háromféle módon

Érthető módon ebben az évben többet írunk és beszélünk a Bibliáról. A tudományos konferenciákkal, a népszerűsítő előadásokkal, sőt még a bibliakiállításokkal is ugyanazt szeretnénk elérni: azt, hogy a kevésbé vallásos emberek is megismerjék és egyre jobban értékeljék a Bibliát.

„Ott voltak a derék tábori lelkészek mindenütt…”

Papok a hadseregben – A lelkészi szolgálat a hadra kelt seregekben nem a modern idők sajátja. Már ősidők óta voltak olyan személyek, akik a katonák lelki életével foglalkoztak. Cikkünkben röviden ismertetjük a katonai lelkészet történetét és az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres erőiben szolgálatot teljesítő atyák munkáját.

Kereszténydemokrácia és konzervativizmus

Az elmúlt években számos politikus használta szinonimaként a következő fogalmakat: konzervatív, kereszténydemokrata, jobbközép és nemzeti. Nagy zavar mutatkozik a fogalmak használatában, ezért érdemes röviden ismertetni ezen politikai eszmerendszereket és állambölcseleti irányzatokat.

A legdinamikusabban növekvő népcsoport

A magyarországi cigánypasztorációról – Országos katolikus cigánytalálkozót rendeznek május 31-én Gödöllőn. A rendezvényen ezúttal vallásos oldaláról mutatkozik be a magyarországi cigányság, többek közt tanúságtételek, kiállítások segítségével. Korábban Dúl Géza országos cigánypasztorációs referens készített átfogó elemzést a hazai cigányság helyzetéről, azon belül a cigánypasztorációról. Ebből a tanulmányból közlünk részleteket.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.