Hivatás és nevelés

Beszélgetés Bíró László püspökkel, az MKPK családreferensével – A Papi Kongregációban a legfontosabb feladatunknak a hivatáspasztorációt jelölték meg – mondta kérdésünkre a püspök. – Minden fórumon meg kell szólítanunk a fiatalokat. Emellett a hivatásokért való imádságra is felhívták a figyelmünket. Kiemelték, hogy jelentős szerepe van a családoknak a hivatás ébresztésében, ezért a családpasztoráció is szorosan kapcsolódik a hivatásgondozás felelősségéhez.

Városaink arca

Háromszázötven várossal valósult meg május 10-én műholdas összeköttetés Rómából, a Fokoláre mozgalom Run4unity programja keretében. Ezzel elindult a Színezzük be szeretettel városunkat című projekt.

A tanító teológus

E két szónál aligha fejezhetnénk ki tömörebben Gál Ferenc professzor munkásságát. Akik ismerték – márpedig nagyon sokan ismerték – ma is a tanító teológust tisztelik személyében, a magyar katolikus gondolkodás nélkülözhetetlen formálóját.

Szerénységénél csak tudása volt nagyobb

Emléktáblát helyeznek el a budai Felső- Krisztinavárosban a plébánia homlokzatán Gál Ferenc professzor halálának tizedik évfordulója alkalmából június 15-én szeretett lelkipásztoruk tiszteletére az egyházközség hívei a Kiss-Rigó László püspök által bemutatott fél 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisét követően.

Szentírás-magyarázat: Egyszerűen adni, egyszerűen elfogadni Szentháromság vasárnapja – Jn 3,16–18

Az evangélium egyik legszebb, legismertebb mondatát olvassuk az A év Szentháromság vasárnapján: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda…” (Jn 3,16). János evangélista mintha magyarázatot akarna adni arra, hogyan is volt ez lehetséges, hogy az Isten Fia meghalt értünk.

A teljesség felé…

Gál Ferenc emlékére – Gál Ferenc egész élete szolgálat volt. Egyszerűen, hűségesen, szívósan, a legmagasabb szinten, a legnehezebb időkben is szolgálta egyházát.