A tanító teológus

Az Egyetemi templom hagyományos adventi és nagyböjti konferenciabeszédein éveken át hallhattuk szavát: okos, józan, eligazító, hitet erősítő, reményt fakasztó szavát. Úgy beszélt Istenről, mint mindnyájunk édesatyjáról, Krisztusról, mint életünk középpontjáról. Nem szónoklatosan, hanem a legtermészetesebb nyelven. Szaktárgyát, a katolikus dogmatikát sem szorította merev definíciókba: élettel töltötte meg. És könyveiben is ezt tette anélkül, hogy feladta volna tudományos igényét. Azért válik minden sora ma is lényeget hordozóvá, mert az életből is a lényegest ragadja meg. Kiváltságos tehetségével mindezt közölni tudta tanítványaival s a hívekkel is. Hallgatója voltam én is a hittudományi akadémián; s tudom, előadásaiban nem volt felesleges mondat.

Gazdag egyszerűsége emberi egyszerűségből fakadt, amely nem választható el papi jellemétől. Az emberséges papság volt az eszménye. Sokszor elmondta óráin: „Legyenek először természetes emberek, s erre építsék a természetfelettit.” Egy alkalommal, amikor vizsgáztam nála, legelsőnek azt kérdezte: nincs-e valamire szükségem. Nem kereste a nagy vagy rendkívüli dolgok meghökkentő hatását, nem különcködött. Úgy vált mindannyiunk lelki gondozójává, hogy szavai, írásai immár hozzánk nőttek, ha arról a másik létrendről, keresztény hivatásunkról elmélkedünk. Valamennyi eddig megjelent műve keresztény nagykorúvá válásunk nélkülözhetetlen forrása. Mindegyik alapos, világos, józan mértékkel iránymutató.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..