Városaink arca

Az öt kontinensről több mint százezren követték a programot, miután minden időzónában 16-17 óráig sportrendezvényt tartottak a békéért és az egységért. Így a staféta 24 óra alatt áthaladt a föld minden időzónáján. Budapesten mintegy háromszáz gyermek jött össze az ország különböző városaiból és falvaiból, hogy telefonon átvegyék a stafétát Johannesburgtól. A Lánchídtól, a „0″ kilométerkőtől indultak, és a Duna partján futottak a Margit-szigeti Atlétikai Centrumba. Ott három hosszú szalag várta őket, melyre hatalmas betűkkel volt felírva az aranyszabály. Szimbolikusan csatlakoztak hozzá, és kezüket festékbe mártva, kézlenyomatukat a szalagon hagyhatták. Majd hosszú, kígyózó sorba rendezve, a szalagokból kialakították a béke szimbólumát.

A szalagokkal vonultak vissza a Parlament előtt a Lánchídon át fel a budai Vár teraszára, ahol a sportban, közös játékban, tapasztalataik megosztásában gazdag egész napos esemény egy fénykoreográfiával végződött. Ezzel szerették volna kifejezni, hogy a szeretet világosságot gyújt az emberek és a világ kisebb-nagyobb éjszakáiban. Világszerte különböző nemzetiségű, kultúrájú és vallású gyerekek a föld szimbolikus jelentőségű helyszínein futottak. Egymással háborúban álló országok határain, nyomornegyedekben, a legjelentősebb világvárosok utcáin tettek tanúságot arról, hogy lehetséges a testvériség. A magyar gyerekek két nigériai társukat segítették, hogy eljuthassanak a római nemzetközi rendezvényre, ahol kétezren képviselték az egész világot.

Ezen a napon meghirdették a „Színezzük be szeretettel városunkat” programot, melyben a 9-18 éves korosztály vett részt, akik szeretnék élhetőbbé tenni a városukat. Az ötlet Chiara Lubichtól, a Fokoláre mozgalom nemrég elhunyt alapítójától származik, aki három évvel ezelőtt a „Gyerekek az egységért” mozgalom tagjaira bízta ennek megvalósítását. Azóta már mind az öt kontinensen indultak ilyen irányú kezdeményezések. Május 10-én, szombaton Rómában, a Navona téren kétezer gyerek gyűlt össze az egész világról, hogy elmeséljék egymásnak tapasztalataikat, és széles körben is elindítsák a projektet kortársaik és a felnőttek körében is. A műholdas összeköttetés programjában élettörténetek, tapasztalatok hangzottak el, zene és különböző koreográfiák tarkították a programot. Második alkalommal rendezték meg a Run4unity-t. Amennyire tudok, ott leszek a Navona téren – mondta Chiara Lubich a Gyerekek az egységért mozgalom tagjainak röviddel azelőtt, hogy elment közülünk a földről. Lépésről lépésre követte az esemény előkészületeit. A 2008-as Run4unity-t a gyerekek különösen is neki ajánlották, hogy egy világméretű köszönetet mondjanak, és tanúságot tegyenek igyekezetükről, hogy tovább „futnak” álmának megvalósításáért, ami Jézus végrendelete: „hogy legyenek mindnyájan egy”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..