Szentírás-magyarázat: Egyszerűen adni, egyszerűen elfogadni Szentháromság vasárnapja – Jn 3,16–18

Okosan az okát keresi: „mert szerette a világot, azért adta oda…” Az eredeti görög mondat azonban félúton megtorpan. Nem stimmelnek a kötőszók. Szó szerint így kellene fordítanunk: „Úgy szerette Isten a világot, és mégis, egyszülött Fiát is odaadta.” Ennek nem lehet okosan az okát keresni. Erre már az a szó is kevés, hogy szeretet. Erre a minden értelmet felülmúló, „oktalan” odaadásra. Szerette Isten a világot, de még meg is halt érte. „Extázisba esett Isten, amikor emberré lett” – mondták a régi egyházatyák.

Szentháromság vasárnapján ezt a minden emberi mértéket és kategóriát meghaladó isteni szeretetet ünnepeljük. Isten szeretet – ez azt is jelenti, hogy benne élet van. Örök szülés és születés, az élet örök áradása. Az Atyát azért nevezzük Atyának, mert ő öröktől fogva és mindörökké szüli a Fiút. Az Atya az istenség teljességét úgy birtokolja, hogy adja. Öröktől fogva mindörökké mindent átad a Fiúnak. Semmit sem tart meg önmagának. Az Atya örök önátadás. A Fiút azért nevezzük Fiúnak, mert öröktől fogva mindörökké születik. Az istenség teljességét úgy birtokolja, hogy kapja. Mindent szüntelenül az Atyától fogad el, és azonnal mindent visszasugároz felé. A Fiú örök elfogadás. A Szentlélek pedig a kettőjükből áradó szeretet.

Ennek az Istennek a képmásai vagyunk. Ebből az élő Istenből származik az atomok és elektronok tánca, a férfi és a nő szerelme. Akkor szép az ember élete, ha megérti léte titkát, az a Titkot, amelyből a létünk forrásozik. Akkor szép az életünk, ha engedjük magunkon is átáradni ezt a szeretetet. Sajnos mi, emberek nehezen tudunk ilyen tisztán adni, mint az Atya, és ilyen tisztán befogadni, ahogyan a Fiú. Elvárások, álarcok, félelmek falai, görcsei mögé rejtőzködünk. Nem vagyunk képesek egyszerűen ajándékozni önmagunkat, sem egyszerűen befogadni azt, amit mástól kapunk. Gyakran a megsebzett, a betegségekkel küzdő ember sokkal jobban képes erre, és minket is tanít az egyszerű adásra és elfogadásra. Nemrég kereszteltünk egy szellemileg sérült fiatal lányt. Amikor a szentmise elején néhány szóval beszéltem arról, hogy Jézus megtisztítja a szívét, hogy hozzá költözik, és még egy keresztanyát is kap Jézus nagy családjában, a lány örömmel felkiáltott: „Köszönöm!” Amikor pedig a keresztelésre kiállt, és megkentem a szent olajjal, kétszer is elsírta magát, annyira örült, annyira szíven találta őt mindaz, ami vele történt. Milyen jó volna, ha mi, látszólag egészséges emberek is mernénk néha a védőbástyáink mögül előjönni, ha tudnánk egyszerűen adni azt a keveset, amink van és amik vagyunk, és ha képesek lennénk egyszerűen befogadni egymást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..