A modern lelkipásztorkodás előfeltételeit teremtette meg

Tizenöt éves a debrecen–nyíregyházi egyházmegye – Tizenöt évvel ezelőtt II. János Pál pápa megalapította a debrecen–nyíregyházi egyházmegyét. Bosák Nándor, az egyházmegye első püspöke 1993. május 31-én kapta meg kinevezését, majd június 15-én szentelték püspökké Debrecenben, a püspöki székhelyen, a székesegyházi rangra emelt Szent Anna-templomban.

Mozart a Jasna Gorán

Ritka különlegességre bukkantak a minap a czestochowai Mária-kegyhely zenei könyvtárának munkatársai. Az archívumból húsz, Mozart kézjegyével ellátott, eddig ismeretlen kotta került elő. Közülük hét, a zeneszerző feltételezett összes művét egybegyűjtő Köchl-katalógusban már szerepel.

Noteszlap: A százesztendős

Tavaly, a jubileumi ünnepi könyvhét alkalmából tűnt föl ismét – falragaszon, könyvárjegyzék-fedőlapon, másutt is – Fery Antal grafikusművésznek az 1938-as könyvnapokat köszöntő, emlékezetes pegazusa. Jó helyen, jókor és méltóképpen, szinte a kilencvenkilencedik születésnapra.

Pince diófával

Bormustra Pannonhalmán – „A szerzetesek életének egyik legsúlyosabb jelképe az az átváltozás, ahogyan a szőlő musttá, a must borrá, a bor Krisztus vérévé változik” – áll a Pannonhalmi Apátsági Pincészet alapító oklevelében.

Egy nagy múltú kisváros

A Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény – A meseszép Bodrog-parti városka összefonódott a magyar történelemmel. Várát olyan híres nemesi famíliák birtokolták, mint a Dobó-, a Lorántffy-, majd a Rákóczi- család. A város neve a mintegy fél évszázados múltú református kollégium révén a protestantizmussal és a tudós műveltséggel is egybecseng.

A modern lelkipásztorkodás előfeltételeit teremtette meg

Tizenöt éves a debrecen-nyíregyházi egyházmegye – Tizenöt évvel ezelőtt II. János Pál pápa megalapította a debrecen-nyíregyházi egyházmegyét. Bosák Nándor, az egyházmegye első püspöke 1993. május 31-én kapta meg kinevezését, majd június 15-én szentelték püspökké Debrecenben, a püspöki székhelyen, a székesegyházi rangra emelt Szent Anna-templomban.

Sport és hit

A sport elvezethet a vallásos hithez – véli Franz Lackner osztrák „sport-püspök” a stájerországi Sonntagsblatt (Vasárnapi lap)-ban. ”

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.