William Shakespeare és amit csak akartok…

Június 27-én kezdődik a 45. évad. A nyitó napokon lesz kézműves kiállítás, kirakodóvásár, népzenei, gyermek és felnőtt néptánc fesztivál. A prózai produkciók mellett szerepet kap a zene, a tánc, a filmművészet és a képzőművészet is. A négy új bemutató mellett ismét lesz nemzetközi Shakespeare Fesztivál, illetve jazz, blues, népzenei és világzenei program. Az új színházi bemutatók közt szerepel Shakespeare III. Richárdja, Erkel Bánk bánja, Hunyady Sándor Júliusi éjszaka című vígjátéka, és kapcsolódva a reneszánsz évhez egy új zenés darab Mátyás király életéről. A programsorozat összefonódik a nemzetközi Shakespeare Fesztivállal, amelyet Gyulán idén negyedszer rendeznek meg június 30. és július 12. között. Ebben az évben is a legjobb előadásokból válogatott a Shakespeare Fesztivál művészeti grémiuma. Így a legjobb magyar előadásként meghívást kapott a Krétakör Színház hamlet.ws produkciója Schilling Árpád rendezésében. A külföldi előadások közül ismét láthatjuk Eimuntas Nekrošius Meno Fortas színházát Litvániából. A vilniusi társulat a Macbethet hozza el Gyulára. Silviu Purèarete világhírű román rendező az idén február végén bemutatott Szeget szeggel produkcióval lesz jelen. A fő program harmadik külföldi meghívottja a londoni Shakespeare’s Globe Theatre társulata. Az eredeti Shakespeare-színház másaként tíz éve Londonban a Temze partján felépült Globe áprilistól októberig tart előadásokat délutánonként, 1600 ember fér be az álló- és ülőhelyekre. A társulat tavaly először indult turnéra a Rómeó és Júliával. Mostani európai körútjukon fontosnak tartották, hogy Gyulára is elhozzák Shakespeare talán legnépszerűbb művét. Rendhagyó módon a vár mögötti parkban előadott darab egy VW-minibuszt használ díszletnek, amely az egykori vándortársulatok ekhós szekerének mai mása. Az előadás egyébként hűen követi a klasszikus darab szövegét, a játékmód és a jelmezek is a reneszánsz kort idézik. Egy Japánból érkező különleges produkció is várja az érdeklődőket. A Téli regét Japán hagyományos színházi elemeivel, kosztümeivel állították színpadra. Csajkovszkij Hamlet című balettjét a zágrábi Ballet Troupe Croatia mutatja be. Az együttest mint utazó társulatot 1994-ben hozta létre néhány vezető balettművész, akik a nemzeti balett tagjai. Ezenkívül lesznek filmvetítések, Shakespeare korabeli zenei koncertek, szakmai konferencia, mesterkurzus, és két gyulai étteremben Shakespeare konyhája címmel reneszánsz ételeket lehet kóstolni. A fesztivál idején nyílik meg a Shakespeare a plakátokon című kiállítás.
(Még több tudnivaló a fesztivál önálló honlapján érhető el: www.shakespearefesztival.hu)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .