Kutyafülű

Erdei lakosok kirándulnak hozzájuk. Szétnéznek a kertben, motoznak, szuszognak, s dolguk végeztével visszalépdelnek a sűrűbe. Nem is lenne velük semmi baj, ha nem mindig arra fájna a foguk, amit a ház asszonya éppen legféltettebb kincseként tart számon. Mikor a frissen ültetett virágágyás, mikor az éppen kibújó zöldségpalánta bizonyul a legfinomabb falatnak. S a család reggelre kelve csak azt látja, hogy a kert feltúrva, az ágyások összekuszálva, az előző napi vagy heti munka hiába. A lábnyomokat – vaddisznóét, szarvasét – nem lehet elszámoltatni. Legfeljebb bottal ütni – azt meg minek. Először a kerítés megerősítésével próbálkoztak. Lécekkel, dróttal, csavarokkal fegyverkezett fel a ház ura, s vállalkozott a sok sikerrel nem kecsegtető feladatra: megreparálja a kidőlő-bedőlő oszlopokat, az egyre táguló lyukakat, s visszatömi a kerítés alatt vájt járatokat. Úgy tűnt azonban, hogy a friss virágágyás minden akadályt legyőző vágyat ébreszt szarvasban, vaddisznóban egyaránt. A külső védelem nem használt. A kerítés hamarosan szakasztott úgy nézett ki, mint a javítgatás előtt. Alatta járatok, rajta lyukak, rések, átkelők. A kert külső megóvása, vagyis a túró lények kint tartása nem járt sikerrel. Barátaink ekkor új megoldást eszeltek ki: a belső védelem technikáit kezdték tanulmányozni. Ha már nem sikerül megakadályozni, hogy az erdők apraja-nagyja látogatást tegyen náluk éjszakánként, arra gondoltak, legalább visszafordulásra, s gyors távozásra bírják őket. Beszereztek hát egy kutyát. Igazi fenevadot: zsemleszínű, csillogó szemű, lógó nyelvű, ugrabugra négylábút, amely reményeik szerint majd távol tartja az erdei népeket a virágpompától. Nem vagyok járatos a kutyák természetrajzában, így azt sem tudom, vajon van-e kifejezetten szarvastávoltartó jószág, mindenesetre ha van is, az nem ez a fajta, annyi bizonyos. Ez az eb ugyanis a játékon kívül egyvalamit szeret nagyon: aludni. A helyzet tehát e pillanatban a következő: reggelente a feldúlt virágágyások mellett egy hangosan horkoló kutya hever, körülötte szarvas- és vaddisznólábnyomok kusza kavalkádja. Megint tanultam valamit: a kutyahorkolás nem zavarja az erdei népek békés felforgató tevékenységét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..