Aranyvonat – de melyik?
A hetven éve hazánkban megrendezett nemzetközi eucharisztikus kongresszus és a hozzá kapcsolódó Szent István-év jelentőségénél fogva egyedülálló helyet foglal el a magyar katolikus egyház történetében. Ha azonban az aranyvonatról hallunk híreket, akkor ellentmondás mutatkozik a fogalom használatában.
Ragyogó példa a megtérésre, az engesztelésre…
Száz éve született Boldog Ferenc fatimai látnok – 1917. május 13. és október 13. között hat alkalommal megjelent a Szűzanya három kis pásztorgyermeknek. Lúciának és unokatestvéreinek: Jácintának és bátyjának, Ferencnek. Lúcia, aki szerzetes nővér lett, 2005-ben hunyt el. Míg a testvérek, akiket 2000. május 13-án avatott boldoggá II. János Pál pápa, egészen fiatalon, 1920-ban, illetve 1919-ben.
„Rendetlen szerzetesből” – püspök
Találkozás Kocsis Péter Fülöppel – Szegeden, szülei lakásában, a szülői házban találkoztunk a negyvenöt éves Kocsis Péter Fülöp szerzetes pappal, akit Keresztes Szilárd püspök nyugdíjazását követően nevezett ki a pápa a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye püspökévé.
Missziós koncertek a város tetején
Soul&Gospel Fesztivál a Westendben – Mi lehet a közös egy közel száztagú kórusban, Magyarország legjobb a cappella négyesében, az egyik televíziós tehetségkutatóban nagy sikereket elért fiatal hölgyben és egy brit rockzenekarban?
Miértek és talánok talánya
A gyermekáldozatok emléknapján- Balatonlellén, a Móló sétányon álló s a gyermekáldozatok emlékére emelt obeliszk tövében hajtottak fejet május 29-én a gyermeki jogokért kiállók, s a gyermeket ajándéknak tekintők a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség, valamint a Somogy Temetkezési Kft. közös rendezvényén. Az eseménynek fájó aktualitást adott a kaposvári diákok nemrég elkövetett szörnyű tette, ami az egész országot megrázta: a két gimnazista srác különös kegyetlenséggel gyilkolta meg osztálytársát, eszméletlenségig összeverve, de még élve lökték be egy tóba a hajdani barátjukat, aki egyetlen gyerekként, tízévi várakozás után, hívő családba született, s aki tizenhét esztendősen immár örök álmát alussza a nagyatádi temetőben…
Séta utca: Virágszál, ünnep
Egy ember neve nem csupán tiszteletre méltó lehet, mulatságos vagy beszélő, de mindenekelőtt szép is, kiemelkedően szép – erről semmiképpen se feledkezzünk meg. Persze tisztában vagyok vele, hogy a szépség egyéni felfogás kérdése, hogy ízlések és pofonok különböznek. Végső soron a legáltalánosabb családnév is lehet szép, különösen annak, aki éppen azt viseli egy életen keresztül.
A katolikus–orosz ortodox közeledés
A Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke, Walter Kasper bíboros tíznapos oroszországi útja során, május 29-én átnyújtotta II. Alekszij orosz ortodox pátriárkának XVI. Benedek pápa levelét. Több mint egy órán át tartott a találkozó.