Templomok hosszú éjszakája – negyedszer

Az országos megnyitót idén először ökumenikus jelleggel rendezték meg a patinás Schottenkirchében, a skót bencések belvárosi templomában – hiszen nem csak katolikus templomok voltak a részt vevők között. A keresztény testvéregyházak vezető személyiségei vettek részt az ökumenikus vecsernyén, melynek mottója ez volt: „Fáradozzatok a város javán!” Az is először történt, hogy Bécs főváros hivatalos honlapján megtalálható volt a térképen mind a 180 bécsi templom és programjaik is. A templomok este hattól általában éjjel egyig nyitott kapuval várták a betérőket, akik idén még többen voltak, mint az előző években. A cél nyilvánvalóan missziós jellegű: megismertetni a templom világát, spirituális és kulturális légkörét azokkal, akik elidegenedtek tőle. Imatalálkozók, eszmecserék, a templom műértékeinek bemutatása, kiállítások, film- és táncbemutatók, színi jelenetek, előadások és hangversenyek váltották egymást. Összesen mintegy 2700 rendezvény.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .