Innen-onnan

Fogyatkozó iraki keresztények – „Irak keresztény kisebbsége úgy érzi, a világ elfeledkezett róla” – mondta Louis Sako kirkuki káld katolikus érsek május 9-én a svájci Fribourg egyetemén.

Róma – Vatikán

A pápa együtt érző üzenete Burmába – Salvatore Pennacchio érsek (képünkön) mianmari apostoli delegátus pünkösdvasárnap elvitte a pápa üzenetét. Felkereste Rangunt és a ciklon által sújtott területeket. Vele együtt misézett több főpásztor, valamint 56 pap. Jelen volt mintegy száz szerzetes és szerzetesnő, továbbá ezer világi hívő. Az apostoli delegátus felolvasta XVI. Benedek pápa üzenetét, majd homíliájában tolmácsolta a pápa szolidaritását. Az eddigi adatok szerint százezerre tehető a halottak száma, és további százezrek tűntek el. (KAP)

Rendkívül súlyos helyzet Mianmarban

A Nemzetközi Karitász segít Ázsia legszegényebb országában – Május 2-án szörnyű vihar söpört végig a Németországnál kétszer nagyobb ázsiai országon, ahol közel ötvenmillióan élnek. Becslések szerint nyolcvanezren meghaltak, több tízezren eltűntek, és milliós nagyságrendű az otthontalanokká válók száma.

XVI. Benedek, az olasz Riviéra zarándoka

Az esős Savona várta május 17-én a pápát, aki zarándokként előbb az Irgalmasság Anyja-kegyhelyet kereste fel a város melletti dombon. (A város egyébként arról is nevezetes, hogy VII. Piusz pápát három évig itt tartotta fogva Napóleon.)

Hírek

Úrnapi körmenet a Belvárosban – Budapesten, Úrnapi körmenet indul május 25-én, fél 9-kor az Egyetemi templomból (V. kerület Egyetem tér) a váci utcai Szent Mihálytemplom és a Belvárosi főplébániatemplom érintésével, a Váci utca – Vörösmarty tér – Dorottya utca – Roosevelt tér – Zrínyi utca útvonalon a Szent István-bazilikába. Itt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét. (Tóth János Csaba)