Új áldásformák

Francis Arinze bíboros az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa nyilatkozatban számolt be arról, hogy XVI. Benedek pápa három új formulát hagyott jóvá a Missale Romanumban a hívek elbocsátására.

Tűnődés a hétről: A szívdobogás összhangzata

Nagyon megkapott Hámori József akadémikusnak a vele való beszélgetéshez választott mottója: „Magyarország szíve vidéken van” (Beszélgetőtársa Mezei Károly). Aztán elolvastam a Szőnyi Zsuzsával folytatott beszélgetést is. (A római vendégváró: itt D. Dvorszky Hedvig a kérdező), s arra gondoltam, ez a szív Rómában is dobog, és nyilván dobog a tengeren túl is mindazokban, akik szívósan őrzik magyarságukat, s újra meg újra átélik a Kairosz sorozatának felszólító sugallatát: „Magyarnak lenni”.

Liturgia: Emberi, pogány, keresztény

Talán észrevették, hogy a hétköznapi használatban a pogány szó még mindig milyen sok irracionális, a megbélyegzéstől való félelemmel párosul, olyan felnőttek esetében is, akik esetleg már tudatosan egy, a kereszténységtől eltérő úton élik életüket.

„A magyar vágyaknak voltam a futára”

Harminc éve hunyt el Mécs László – Kevés költő van a magyar irodalomban, akivel kapcsolatban olyan heves indulatok támadtak a kritikusok körében, mint Mécs László. Harminc éve halt meg, november 11-én helyeztük testét nyugalomra Pannonhalmán, a Boldogasszony-kápolna kriptájában. Mondhatjuk, hogy élete nagyobb részét száműzetésben élte: a minden ízében felvidéki, jászóvári premontrei szerzetes pap, költő nem tudta és nem is akarta felejteni, hová tartozik.

Biblia és zene

A gregorián beszédes jeleiről – A Biblia éve keretében Béres György zenepedagógus, karnagy, a Gregorián Társaság elnöke Biblia és zene – Boldog, aki énekli… címmel tartott előadást a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának II. János Pál pápáról elnevezett dísztermében.