Megújult templom Sajószentpéteren

A város nevét először 1281-ben említik. Királyi birtok volt, kezdetben a diósgyőri, majd a dédesi vár tartozéka. Hosszú ideig volt színhelye a megyegyűléseknek, és a törvényszékeknek. Hamar városi rangra emelkedett, de a huszita harcok szinte az egész települést a földdel tették egyenlővé.

1873-tól nagyközség, 1989-től ismét város lett. A 2001-es népszámlálás adatai alapján Sajószentpéteren 5526-an vallották magukat római katolikusnak. Három templomban van jelen Jézus Krisztus az Oltáriszentségben: a temetőkertben lévő plébániatemplomban, a belvárosi kápolnában és a filiás községnek számító dusnokpusztai templomban.

A műemlék plébániatemplom építése 1765-re fejeződött be, titulusa Szent István király lett. Az eredetileg copf stílusú templomot az évszázadok alatt sokszor restaurálták, a legnagyobb átalakítást Demeter István plébános hajtotta végre 1965 és 1970 között. A templom belső környezete ekkor erőteljesen megváltozott, az eredeti stációs képsorozat néhány faliképét kortárs képzőművészek, többek között Kondor Béla, Reich Károly, Csobány Kálmán, Feledi Gyula alkotásaira cserélték ki. A falképek között többnyire a XX. századi lázálmok dominálnak, a karzaton található faliképek Bartók Béláról emlékeznek meg, akinek nagyszüleiről a helyi anyakönyvben található bejegyzés.

A plébániatemplom állapota erősen leromlott, teljes körű felújítása 2007-ben kezdődött meg – a hívek, az egri főegyházmegye és a városi önkormányzat önzetlen anyagi támogatásával. A katolikus hívek szolgálatát Takács Alajos esperes-plébános látja el. A város öt általános iskolájában folyik hitoktatás. A hitélet mellett eleven a közösségi és a kulturális élet is, évente katolikus bált is tartanak, Nyílt nap az egyházközségben címmel pedig a hitüket megvalló művészek és közéleti személyiségek mutatkoznak be az érdeklődő sajószentpéterieknek a városi művelődési házban, közösségformáló zarándokutakat szerveznek. A felújított sajószentpéteri templomot Ternyák Csaba egri érsek áldja meg november 8-án, délután 3 órakor kezdődő hálaadó szentmise keretében.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .