Aki elfogadta a végsőkig tartó tanúságtételt

A tudományos tanácskozásnak külön aktualitását adta – ahogyan Erdő Péter bíboros, prímás, érsek köszöntőjében elmondta -, hogy a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja 2009. január 16-án tárgyalja majd Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök boldoggáavatási ügyét.
A történeti konferencia első előadójaként a bíboros Meszlényi Zoltán káptalani megválasztásának egyházjogi hátterét mutatta be, azt a történelmi és jogi helyzetet, amely ahhoz vezetett, hogy a segédpüspök átvette a főegyházmegye kormányzását.
Mindszenty József letartóztatása, illetve az általános helynök, Drahos János halála után nem volt, aki törvényesen vezesse az egyházmegyét. Akkor az 1917-es egyházi törvénykönyv volt hatályban, amely szerint ebben a jogi helyzetben a székeskáptalannak kellett helynököt választania, aki a főpásztor akadályoztatása idején vezeti az egyházmegyét – ismertette a körülményeket Erdő Péter a kánon pontos idézésével. 1948-ban a Szentszék rendelkezést adott ki, amely szerint a kommunista megszállás alá kerülő országok főpásztorainak, mivel joghatóságukban várhatóan akadályoztatva lesznek, két helyettes ordináriust kell kinevezniük, akik a kinevezés sorrendjében követik egymást az adott egyházmegye kormányzásában. Az 1917-es törvénykönyv ezt még csak javaslatként említette.

A kutatások során előkerült egy 1947-ben kelt, szignóval ellátott levél, amelyben Mindszenty „teljes titoktartással” Drahos Jánost, másodikként pedig Meszlényi Zoltánt nevezte meg helyetteseként, arra az esetre, ha ő meghalna. Arra a helyzetre viszont, hogyha a hercegprímás „csak" akadályoztatva van, nem volt egyértelmű utasítás a levélben – mutatott rá előadásában a bíboros.

Meszlényi Zoltán sem tiltakozott a káptalani választás lebonyolítása ellen, holott ezt kiváló egyházjogászként meg kellett volna tennie, ha bizonyosággal tudta volna, hogy Mindszenty kinevezte helyettes ordináriusait. Az első káptalani választás Witz Béla mellett döntött, aki azonban nem vállalta el a kinevezést. A helyzetet súlyosbította, hogy az állam ki akarta kényszeríteni Beresztóczy Miklós megválasztását. A segédpüspök hangot is adott aggodalmának a káptalani választás szabadsága miatt. A második választás, amely 1950. június 17-én zajlott, Meszlényi Zoltán mellett döntött, aki elvállalta a tisztséget, mert csak így látta biztosítottnak az egyházmegye kánonjogilag érvényes kormányzását, s végül éppen ez vezetett vértanúhalálához – emelte ki Erdő Péter.

Meszlényi Zoltánt alig két hét múlva elhurcolták, és 1950. július 5-én a káptalan megválasztotta Beresztóczi Miklóst helynöknek. A konferencián Beke Margit, az Egyháztörténeti Bizottság elnöke foglalta össze a kutatások eredményét arról, mi történt Meszlényi Zoltánnal a megfigyelés és üldöztetés éveiben. (A történész előadásának szerkesztett változata előző számunkban olvasható.)

Az esztergomi segédpüspök életrajzának egy más típusú mozzanatáról, a főszékesegyházi könyvtár, illetve a téli kápolna falfestményeinek készítőjével, Magasi Németh Gábor festőművésszel való kapcsolatáról Cséfalvay Pál, a Keresztény Múzeum igazgatója beszélt. A fent említett alkotásokon Meszlényi Zoltánt is megörökítette a művész a papság, a civil élet vezetői, valamint a tudomány képviselői között.

Hitvalló, vértanú püspökeink itt, a Kárpát-medencében nem véletlenül kerültek a történelem viharaiba, mindannyiuknak olyan karizmája volt, amilyenre éppen ott és akkor szüksége volt a világnak – mondta Szőke János szalézi szerzetes. S bár másmás személyiségek voltak, egyvalamiben hasonlítanak: ott álltak a szegények és kitaszítottak mellett, és amire egész életükkel tanítottak, az a szeretet. Ezek a püspökök nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy felismerjük, Istennek szüksége van az emberekre, és hogy az emberekben Isten itt él közöttünk.

A konferencia témáját Török József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora még szélesebb perspektívába helyezte. Hiszen nemcsak Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében üldözték az egyházat, de az egész térségben. Előadásában három olyan tanúságtevő bíboros életpályáját ismertette, akik szabadságukat feláldozva védték Krisztus egyházát: a cseh Josef Beran, a lengyel Stefan Wyszynski és a horvát Alojzije Stepinac.

A keresztény gondolkodás Jézus Krisztus kereszthalálának tükrében új tartalmat adott a tanúságtétel fogalmának: egyrészt jelenti a szeretet tettekben való megnyilvánulását, másrészt pedig a hit megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka lett. Jézus ilyen értelemben mondta, senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért. A vértanúhalálban pedig a hit, a feltámadásba vetett bizalom tükröződik – mutatott rá a vértanúság eszméjéről tartott előadásában Beer Miklós püspök.

Azok a papok, szerzetesek és világiak, akiket a diktatúrák idején hitük miatt hurcoltak, öltek meg, elfogadták a végsőkig tartó tanúságtételt, anélkül, hogy szeretetüknek határt szabtak volna. Nem véletlenül lettek vértanúk, ez életükből, hitükből, odaadásukból következett. Ha őket szemléljük, átérezzük, Szent Pál szavai rájuk is igazak: kiegészítem szenvedéseimben azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből a világ megváltásához.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..