Újratemették Janus Pannoniust

Mandulafa-ültetéssel, majd Janus Pannonius földi maradványainak felravatalozásával vette kezdetét október 20-án hétfőn az az ünnepségsorozat, amellyel a Pécsi egyházmegye és a Janus Pannonius Múzeum emlékezik meg az egykori pécsi püspökről és humanista költőről.

Szociális képzés által a hátrányos helyzetű fiatalokért

Országos szervezetek összefogása Komárom-Esztergom megyében – Két évvel ezelőtt a szociálisan elkötelezett országos szervezetek közül néhányan összefogtak Komárom-Esztergom megye hátrányos helyzetű fiataljainak érdekben. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kara, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szociális Szakemberek Fóruma, valamint az Író Gergely Alapítvány a képzés, az ellátás, a szakmai hálózatépítés, illetve az ifjúsági érdekvédelem területein keresi a lehetséges kiutakat.

Az Olvasó írja

Mint a világítótorony… – Nem vagyok újságíró, sem riporter, csak egy a több ezer zarándok közül, Madarasról, Bács-Kiskunból. Nem mindennapi eseményben volt részünk október 13-án a déli határmenti község, Hercegszántó határában. Különleges területen, még különlegesebb Szűzanya-szobrot áldott meg Bábel Balázs érsek a XXI. század emberének. (A szobor állításáról az Új Ember is beszámolt októbert 12-i számában – a szerk.)

Találkozás a sportpályán

A görög katolikusok nyerték a szemináriumok közötti focibajnokságot –  Idén október 10-e és 12-e között került sor a szemináriumok közötti országos focibajnokságra, amelynek házigazdája a címvédő Esztergom volt. Mivel nyolc csapat vett részt a megmérettetésen, két négyfős csoportban zajlottak a küzdelmek. Az A csoportba a kiemelt Esztergom mellé Vác, Szeged és Eger került, míg a B jelű kvartett a kiemelt Nyíregyházán kívül Gyulafehérvárt, a Központi Szemináriumot és Veszprémet foglalta magába.

Akiket visszavártak

Missziós nővérek újra Magyarországon – Augusztus vége óta egy csendes budatétényi házban él két szerzetesnő. Klára nővér és Krisztina nővér Szlovákiából érkezett azért, hogy az emberek között élve tegyenek tanúságot példamutatással, szolgálattal Jézusról. Mindketten a Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek rendjébe tartoznak.

Köztes átmenetek

Drogprevenciós kiállítás az Aga Gyermekotthonban – Nagyot téved az a szülő, pedagógus, aki a mai világban azt gondolja, hogy környezetét a drogfogyasztás problémája nem érinti, amint illúzió azt hinni: teljesen megelőzhető, hogy a fiatalok kapcsolatba kerüljenek a kábítószerekkel.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.