Marx érsek Tőkéje és a szociális piacgazdaság
Reinhard Marx müncheni érsek, a szociáletikai kérdések ismert szakértője október 29- én mutatta be új könyvét, Das Kapital (A tőke) címmel.
Reinhard Marx müncheni érsek, a szociáletikai kérdések ismert szakértője október 29- én mutatta be új könyvét, Das Kapital (A tőke) címmel.
A Történelemtudományok Pápai Bizottsága kiállítást rendezett XII. Piusz pápa (Eugenio Pacelli) halálának 50. évfordulója alkalmából XII. Piusz – Az ember és a pápa (1876-1958) címmel. –
Templomszentelés Dunaújvárosban – November 22-én, szombaton 10 órakor szenteli fel Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök a mára teljesen elkészült dunaújvárosi Krisztus Király-templomot, amely 1993 óta épült az egyházmegye támogatásával és a hívek adományaiból. A templom építéséről 1992-ben döntöttek. Az alapkőletételre 1993. november 20-án, megáldására 2000. november 26-án került sor. (Magyar Kurír)
A győri Szent Imre plébánia immár második alkalommal rendezte meg a győri és Győr környéki fiatalok ifjúsági találkozóját november 8-án.
A szlovákiai nagyszombat (Trnava) Szent Miklós-székesegyházában a Szűzanya-kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából november 15-én, 12.30 perckor magyar nyelvű főpapi szentmise lesz.
Az Unio Apostolica Cleri papi mozgalom közgyűlése – Az Országos Lelkipásztori Intézetben tartott közgyűlést az Unio Apostolica Cleri papi mozgalom. Az összejövetel előadói Ternyák Csaba egri érsek és Kocsis Imre rektor voltak, akik a papi küldetés (identitás) és igehirdetés fontosságáról beszéltek.
Katolikus iskolát szenteltek Nyíregyházán – A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium új épületszárnnyal gazdagodott. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök, az iskola fenntartója elhatározta, hogy a nyolc- és négyosztályos gimnáziumi képzés teljessé tétele érdekében általános iskolai oktatást indít az intézményben. 2007- ben az első osztállyal meg is nyílt az általános iskola, amelynek tanulói ez év novemberében,
Szent Márton napja előtt, november 7-én az újbor ünnepével, a kapcsolódó szokásokkal és hagyományokkal foglalkozott a Szent Adalbert Központban megrendezett konferencia Esztergomban.