India

Az indiai állam hat katolikus püspöke közös pásztorlevelet intézett a hívekhez. Fájdalommal emlékeznek arra, hogy az augusztus vége óta tartó üldözés eddig 60 halálos áldozatot követelt, 50 ezer hívő menekülésre kényszerült, 180 templomot romba döntöttek, kolostorokat, kórházakat, katolikusok házait megrongálták és kifosztották. A pásztorlevél megfogalmazásával vigasztalni akarták a kegyetlen és durva támadásoknak kitett katolikusokat. A püspökök tisztelettel fejet hajtanak híveik előtt, akik az üldözések ellenére bátran kitartanak a hitben és a katolikus egyház iránti hűségben. Orissza állam püspökei az erőszak kirobbanását azzal magyarázzák, hogy a katolikus egyház a szegények és a kisemmizettek mellé állt, akik – miután tudatára ébredtek tarthatatlan helyzetüknek – kérni kezdték emberi jogaik tiszteletben tartását.

Újabb rémület Indiában

Valószínűleg maoista lázadók november 5-én megölték Dhanu Pradhan 40 éves szélsőséges hindu aktivistát Orissza államban. Emiatt a keresztények körében nagy a félelem, hogy újabb támadások érik őket.

Híreinket az AFP, az AsiaNews, a CEF, a KNA, a La Croix, a Magyar Kurír, valamint a Vatikáni Rádió anyagaiból válogattuk.  

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .