Tűlevelűek társaságában
Fenyők – nem csak karácsonyra – Az ősz a telepítés időszaka, ám nincs könnyű helyzetben az, aki fenyőféléket szeretne ültetni. A bőség zavara nehezíti a jó választást.
Fenyők – nem csak karácsonyra – Az ősz a telepítés időszaka, ám nincs könnyű helyzetben az, aki fenyőféléket szeretne ültetni. A bőség zavara nehezíti a jó választást.
A kettős távlat – Nagyon meghatott A kettős távlat ünnepe című írásuk (2008. november 2.), hiszen pontosan tizenkilenc éve, hogy meghalt a férjem, húsz éve az édesapám és huszonegy éve édesanyám. Három évig voltam gyászban úgy, hogy négy gyermekről kellett gondoskodnom.
Szekeres Erzsébet textilművész a gödöllői Szentháromság- templom számára felajánlotta Árpád-házi szentek és boldogok szőnyegsorozatának huszonegy darabját.
Jelentős összefoglaló munka látott napvilágot Arnold Angenendt egyháztörténész professzor tollából. A német kutató A kora középkor című művében a nyugati kereszténység történetét tárgyalja 400 és 900 között. Ez az időszak az egyháztörténelem legnagyobb átalakulásának korszaka.
P. Van Hecke Albert belga szalézi szerzetes november 8-án ünnepi szentmise keretében hivatalosan átvette a Magyar Szalézi Tartomány vezetését P. Havasi Józseftől, aki három választási időszakon át volt a tartomány élén.
Az ünnep alkalmából Árpád-házi Szent Erzsébetről esik szó írásunkban – immár nem először. Ám az előző évhez képest új festő-kalauzt választunk: Liezen-Mayer Sándor (1839-1898) helyett Franz Joseph Dobyaschofskyt (1818-1867). Festményünk témája is más, hiszen Erzsébet nem palástját, hanem élelmét osztja meg a nincstelenekkel, havas táj helyett pedig lombos fák zárják le a hátteret.
Olofsson Placid atyát életemben egyszer láttam, akkor is szomorú alkalommal: temetésen. Annál többet hallottam róla egy tanítványától, aki annyi szeretettel szokta emlegetni, hogy érezni lehet, különleges emberről beszél.
November 4-től 6-ig az egri Szent János Lelkigyakorlatos és Továbbképző Központban tartották idei lelkigyakorlatukat a katolikus börtönlelkészek.