Magyarországon tartják a Ferences Világi Rend általános választókáptalanját
Szent Ferenc világiak számára alapított közössége, a Ferences Világi Rend hatévente tart választókáptalant.
Szent Ferenc világiak számára alapított közössége, a Ferences Világi Rend hatévente tart választókáptalant.
A Pápa és Vidéke Honvéd Kulturális Egyesület, valamint a Pápai Jókai Kör vendége volt november 13-án Hankovszky Béla őrnagy, főiskolai docens, a Katolikus Tábori Püspökség lelkésze a pápai Helyőrségi Művelődési Házban.
Böjte Csaba a Lukács Klub vendége – Túl vannak a százötvenedik előadáson. Céljuk az értékközvetítés betegeiknek, a kollégáknak, s mindenkinek, aki felkeresi az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Lukács Klubját kedden délutánonként. Kellős Éva ápolási igazgató tájékoztatása szerint olyan emberekkel kerülhetnek kapcsolatba a klub látogatói, akik a magyar szellemi elithez tartoznak, s az általuk közvetített gondolatokkal, erkölcsi megközelítéssel mindannyian azonosulhatunk.
Ünnepre készül a Máltai Szeretetszolgálat – Magyarországnak van a legnagyobb szíve – ezzel a mottóval készül megünnepelni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat azt, hogy húsz esztendővel ezelőtt, 1988 decemberében a magyar származású Csilla von Boeselager bárónő Németországban megalapította az Ungarischer Malteser Caritasdienst szervezetét, majd a rákövetkező évben, február 4-én Budapesten Kozma Imre zugligeti plébános vezetésével megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Kommunikációfelelősök találkozója Nyíregyházán – A debrecen-nyíregyházi egyházmegye sajtóirodájának szervezésében találkozóra hívták a területen működő plébániai kommunikációfelelősöket november 15-én Nyíregyházára a Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetbe (ELI).
Háromezer résztvevőt várnak a Francia Szociális Hetekre – Civil kezdeményezésre, katolikus elkötelezettséggel, Szociális Hetek címmel olyan szervezet jött létre Franciaországban 1904-ben, amely mindig az éppen sürgető társadalmi kérdésekre igyekszik választ adni.
Van egy álmom: Pannonia Sacra. De ezt nem én álmodtam meg, hanem Mindszenty bíboros. A második világháború végső tombolásának idején, 1944 márciusában lett veszprémi püspök, majd 1945 kora őszén esztergomi érsek.
Dung-Lac Szent András és társai vértanúk (November 24.) – A vietnami keresztények példás életükkel, hősies helytállásukkal terjesztették az evangéliumot a XVII. században. Közöttük voltak szerzetesek, egyházmegyés papok, de sok világi hívő is.