Emberhalászok

Papszentelés Esztergomban – Papszenteléssel köszöntötték a XVI. Benedek pápa által, Vianney Szent János halálának százötvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett papság évét június 13-án az esztergomi bazilikában.

Az Olvasó írja

A Hajnalcsillag ébred már – Mint kis erdei lak a nagy rengetegben, úgy húzódik meg az óbudai lakótelep tízemeletes rengetegében a Szentháromság-templom. Elődje éppen hatvan éve épült, szinte a semmiből.

Lángolt és világított

Kerekes János Károly O.Cist. (1918-2009) Június 13-án ismét, immár a földi léttel együtt elhagyta a zirci monostort az a Kerekes Károly, akit az „átvérzett történelem” változatos módon készített fel szerzetesrendjének vezetésére.

A keresztény pedagógiáért

A zirci főapát kitüntetése – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana-díjat adományozott Zakar Ferenc Polikárp ciszterci főapátnak, aki nagy felelősséggel és szakértelemmel vállalta a rend iskoláinak fenntartását és működtetését. Az elismerést Erdő Péter bíboros, a püspöki konferencia elnöke adta át június 11- én Budapesten.

Könyvajánló: Spirituális tükör

Nemrég A sziget című orosz film kapcsán fogalmazta meg csak icipicit fitymálóan egyik trendi esztétánk, hogy a spiritualitás manapság divatos téma, Pavel Lungin tehát jó érzékkel nyúlt hozzá az ortodox szent bolond alakját újraálmodó alkotásában.