Bátorítás és köszönet
Pápai úrangyala-imádság Észak-Olaszországban – Ne bátortalanodjatok el! A Gondviselés mindig segít azoknak, akik jót tesznek, és elkötelezetten cselekszenek az igazságosságért.
Pápai úrangyala-imádság Észak-Olaszországban – Ne bátortalanodjatok el! A Gondviselés mindig segít azoknak, akik jót tesznek, és elkötelezetten cselekszenek az igazságosságért.
A Szociális Testvérek Társasága XIV. általános káptalanja – A magyar alapítású Szociális Testvérek Társaságának legfőbb tanácskozó testülete július 18. és augusztus 2. között Budapesten tartja soron következő, XIV. találkozóját.
John Malkovich európai turnéra indult – „A festő Matisse mondta egyszer, hogy a világot ártatlan gyermekként, kíváncsian és nyitottan kell nézni. Én ezt próbálom tenni egész életemben. Annál inkább érdekel, vajon miért vonzza az embert a gonosz, a bűn megismerése. Így van ez az egyes emberrel és a közönséggel is: szereti a „szörnyet”.
Művészettörténeti hangolódás a szeged-alsóvárosi búcsúra – Az oltár közepébe helyezett kegykép Máriát a Napba öltözött asszony alakjában állítja elénk, a Jelenések könyvének verse nyomán: Az égen nagy jel tűnt föl: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona.
Így emlegeti a L’Osservatore Romano a héten bemutatott Harry Potter-filmet. Az izgalmas és lebilincselő történetben a természetfeletti erők harca és a romantika harmonikus egyensúlyba kerül, ami még hitelesebbé teszi a főhősök kalandjait –írja a Vatikán napilapja.
Rowan Williams canterburyi érsek, az anglikán egyház vezetője augusztus 6. és 9. között családja és több munkatársa kíséretében Taizébe látogat. Találkozni fog Alois testvérrel, a taizéi priorral, a közösség testvéreivel, valamint azokkal a különböző országokból érkezett fiatalokkal, akik azon a héten Taizében tartózkodnak majd.
Még a vasárnap délutáni felhőszakadás sem állíthatta meg azokat a gyermekeket, akik a divatos nyári élménytáborok helyett az imatábort választották, és éppen az indulásukkor érkezett az égi áldás. Zalaegerszeg és Zalalövő városából, valamint a közöttük található településekről százhúsz gyermek és húsz segítő fiatal igyekezett Csonkahegyhátra, hogy egy héten át lelkileg is fejlődjön a vakáció idején.
Magyar Balázs pszichiáter mindennapi bajainkról és gyógyulásukról – Növeli, ki elfödi a bajt – önti szavakba az őszinte ember alapélményét Illyés Gyula. Tehát ha valaki értő szemmel felméri életünk árnyoldalait, és szerető gesztussal fényt vet rájuk, megkezdődhet a sorsrontó sötétség felszámolása. Minél inkább átlátjuk életünk útjait, elágazásait, kanyarjait, s felfedezzük homályos zugait, annál több eséllyel indulhatunk, hogy kézben tartsuk, kezelni tudjuk földi vándorlásunk tervezhető és váratlan eseményeit. Mindezt annak érdekében, hogy kibontakozhassék igazi emberségünk, amire meghívást kaptunk a földi létbe.