A Napba öltözött asszony Havi Boldogasszony-templomában

Ez egyúttal a Szeplőtelen Fogantatás elismertetéséért, dogmai rangra emeléséért küzdő obszervanciának is jellegzetes, középkor végi ábrázolásmódja. A Mária-ikonográfiának e sajátos hajtása a XV. században elsősorban az eretnekségektől, töröktől szorongatott Közép-Európát hódította meg – írja Bálint Sándor néprajzkutató Szeged- Alsóváros című – a ferences templomról, kolostorról, zarándokhelyről és a helyi társadalomról szóló – posztumusz megjelent könyvében. A közelgő Havi Boldogasszony-búcsú kapcsán Nátyi Róbert szegedi művészettörténészt a jellegzetes Mária-ábrázolás(ok)ról, a kegyhely spirituális jelentőségéről és a képzőművészetre, irodalomra gyakorolt hatásáról kérdeztük.
– Tíz évvel ezelőtt a Napba öltözött asszony alakjára fókuszálva írtam szakdolgozatot a szeged-alsóvárosi ferences templomról, majd ebből indult ki leendő disszertációm témája a Patrona Hungariae-ábrázolásokról. Az összefüggés kézenfekvő, hiszen köztudott, hogy a Patrona Hungariae-megjelenítések jelentős része a Napba öltözött asszony ikonográfiai típusát mutatja. A középkortól a XIX. századig több ezer ilyen ábrázolást találhatunk az oltárképektől, szobroktól kezdve a templomi zászlókon át az érmékig, kisgrafikákig.

A kegyhely, az alsóvárosi templom főoltárán látható kép története a török hódoltság időszakára vezet vissza, amikor a szerzetesrendek közül csak a gyöngyösi és a szegedi ferencesek működhettek. Az Alföldön élők lelkigondozását száznegyvenöt éven át a szegedi ferencesek végezték. A Napba öltözött asszony kegyképéhez kapcsolódó búcsújáró hagyomány innen eredeztethető. A XV. század végétől az Immaculata (a szeplőtelenül fogantatott Istenanya) kultusza erősen jelen volt hazánkban, elsősorban az obszerváns ferenceseknek köszönhetően, akik ez idő tájt költöztek Szegedre. A Mária-képet feltételezhetően „propaganda” célzattal használhatták. A ma látható kegykép azonban későbbi. A kutatók bizonytalanok a korát illetően: késő reneszánsznak is gondolták, de barokk jellege miatt valószínűbb a későbbi datálás. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy egy korábbi, középkori kép vagy szobor másolatáról van szó. Stíluskritikai alapon nehéz ebben a kérdésben dönteni, egyszer érdemes lenne „szétszedni”, és közelebbről is megvizsgálni.

A templomot – nem bizonyított források szerint – 1509. augusztus 5-én Havi Boldogasszony tiszteletére szentelték fel, így ikonográfiailag nem a Napba öltözött asszony ábrázolása, hanem a római Santa Maria Maggiore kegyképe illene ide; ilyen hodigitria típusú képet azonban nem találunk Szegeden. Bálint Sándor kutatásai alapján feltételezhető, hogy a templomszentelés után a korábbról őrzött kegyképet – esetleg egy korábbi kegyszobor festménymásolatát – tartottak meg a főoltáron. A „névválasztás” önmagában is nagyon érdekes, hiszen ebből a korból nincs tudomásunk más Havi Boldogasszony-titulusokról; ez a kultusz csak jó egy évszázaddal később terjedt el. (Ekkor a Santa Maria Maggiore-i kegykép másolását még tiltották Rómában.) A bázeli zsinaton részt vevő atyák 1439-ben fogalmazták meg ünnepélyes tanítás formájában Mária szeplőtelen fogantatásának hittitkát, a ferences rendi IV. Sixtus pápa pedig 1477-ben december 8-ára felvette a naptárba az ünnepét. Erre meglehetősen „friss reakció” lehetett a Napba öltözött asszony képének „megjelenése” a szeged-alsóvárosi templomban, amely rövidesen a (katolikus) magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált.

A hely szelleme sokakat megihletett a magyar irodalomban, többek között Dugonics Andrást, Gárdonyi Gézát, Mikszáth Kálmánt, Cserzy Mihályt, Tömörkény Istvánt, Juhász Gyulát, Berczeli Anzelm Károlyt, de a XX. század elejétől a Délvidék modern szakrális művészetét is befolyásolta, gondoljunk csak Buday György 1931-ben megjelent Boldogasszony búcsúja című fametszetsorozatára… Mára mintha a búcsú jelentősége kissé háttérbe szorult volna, és vele a templom ismertsége is, pedig a magyar építészettörténet kiemelkedően fontos épületéről van szó. A Kárpát-medencében mindössze három ilyen szorosan összetartozó, gótikus csarnoktemplomot találunk; alkotói ugyanazok voltak, mint a nyírbátori, illetve a kolozsvári (Farkas utcai) templomnak. Bálint Sándor könyvének megjelenése (1983) óta számos új ismerettel gazdagodtunk Szeged-Alsóváros múltjáról. Időközben falkutatások voltak, oltárokat restauráltak, lezajlott a kolostor feltárása és renoválása, újra felállították a barokk Mária-oszlopot… Jó lenne, ha az eddigi – nagyjából véglegesnek tekinthető – tudományos eredményeket összefoglaló, átfogó, albumszerű monografikus kötet jelenhetne meg az épületegyüttesről és értékes berendezéséről. Mondhatjuk, hogy ez egy dédelgetett terv. Jelen pillanatban azonban tényleg csak tervről van szó…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..