Hálaadás az ezer esztendőért

Millenniumi ünnepére készül a pécsi egyházmegye – Fennállásának ezeréves jubileumáról emlékezik meg a pécsi egyházmegye augusztus 18. és 23. között. Az alapítás napján tartandó ünnepi szentmisét ötnapos millenniumi programsorozat előzi meg. Első nap, augusztus 18-án az ifjúságot kívánja megszólítani a Tűzveszély és az Eucharist zenekar, amelyek este 7 órától egy-egyórás koncertet adnak. Csütörtökön, augusztus 19-én este az István a király című rockoperát tekinthetik meg az érdeklődők.

Az Életvédő Fórum állásfoglalása

Az emberi embriót a fogantatás pillanatától személyként kell tisztelni és védeni; eszközként való „felhasználása” megengedhetetlen. A minden emberi lényt megillető méltósággal kapcsolatos felelősséget a kutatók sem háríthatják el.

Európa megújulása a családok által

A MÉCS-családközösségek VI. Európai Találkozójáról – Pannonhalma a bencés vendégszeretet jegyében adott otthont június 20. és 24. között a MÉCS-családközösségek VI. Európai Találkozója több mint félezer résztvevőjének. Az egyhetes lelki-kulturális és közösségi programsorozaton tíz ország képviselői vettek részt: spanyolok, olaszok, szlovákok, portugálok, máltaiak, norvégok, de érkeztek résztvevők Thaiföldről, Japánból és az Egyesült Államokból is.

„Visszacsodásításra lenne szükség…”

Beszélgetés Bene Zoltán íróval – Kecskeméten született, tízéves kora óta Szegeden él. 2001 óta több regénye, elbeszéléskötete jelent meg, novelláit rangos szépirodalmi folyóiratok, antológiák közlik. Bene Zoltán íróval, az algyői művelődési intézmény vezetőjével a szegedi Katolikus Házban található Millenniumi Kávéházban beszélgettünk a városról, a szegediségről, regényekről és korszakváltásokról…

A bösztörpusztai „körtemplom” építéséről

A kalocsa-kecskeméti főegyházmegye felhívása – A Kunszentmiklós-Bösztörpusztán folyó év augusztus 21. és 23. között megrendezendő Magyarok Országos Gyűlése úgynevezett szakrális, gyógyító területének középpontjában kivitelezés alatt álló száz négyzetméter alapterületű és tizenkét méter magas „körtemplom”, bár a főegyházmegye területére tervezték, minden előzetes egyeztetés és egyházi engedély nélkül épül.

Franciaország

Cluny az 1100. évfordulóra készül – A bencés apátság alapításának időpontjáról megoszlik a francia történészek véleménye: 909 vagy 910. Első apátja Bernon volt.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.