Egymillió csillag

Nemzetközi szolidaritási akció – Hazánk idén is csatlakozik ahhoz a nemzetközi katolikus karitatív akcióhoz, amelynek célja az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése. A december 6. és 13. között zajló országos kezdeményezésben tizenkét egyházmegyei karitászszervezet vesz részt.

Ablak nyílik a folyóra

„Azt az utat kell járnod, ahol nem találod magadat, / És amit nem tudsz, az az egyedüli amit tudsz / És ami a tiéd, éppen nem a tiéd / És ahol vagy, éppen ott nem vagy.” A brit költőóriás, T. S. Eliot szavai jutnak eszembe reverendába öltözött fiatalokat látva, akik Krisztus szeretet-kötelékét választották a hivatásrendben, és a nyitott ablak lehetőségét választották, ahonnan messzebb látni, túl vízen, felhőkön, hogy meggyőződjenek, ami több mint a közvetlen környezet, az – bár manapság nem divat –, még többeknek fontos lehet. A fenti paradoxon-sor éppen erre utal, s mindeközben a fehér ruhás Názáreti kristály-kemény szavára: „Aki elveszti életét, megnyeri azt.”

Vitamin – ezúttal a léleknek

Szép magyar ének – Vaskos és impozáns kötet jelent meg néhány hónappal ezelőtt: közel ötszáz oldalán a gondos szerkesztő a legszebb, legismertebb magyar gyermek- és népdalokat, népies és zeneszerzői dalokat, valamint egyházi énekeket válogatta össze – a középkortól napjainkig. A könyv egyik különlegessége a szerkesztő személye, akit eddig egészen más oldaláról ismertünk.

A keresztény kultúráért, a magyar egyházért

Tóth Sándor és Ozsvári Csaba kitüntetése – Bensőséges ünnepség helyszíne volt december 1-jén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia székháza. A püspöki kar, a családtagok, valamint meghívott vendégek jelenlétében Erdő Péter bíboros ekkor nyújtotta át a konferencia által adományozott Pro Cultura Christiana-díjat munkássága elismeréseként Tóth Sándor író, költő, újságírónak. Posztumusz Pro Ecclesia Hungariae-díjat kapott a nemrég elhunyt Ozsvári Csaba ötvösművész, akinek az egyházművészet területén létrehozott liturgikus és szakrális művészeti alkotásait ismerte el a kitüntetéssel a püspöki konferencia.

Könyvespolcra: Az én kedvencem

Az unokáimnak végre megadhatom azt, amit a gyermekeimnek nem tudtam! Ugyanis amikor ők voltak kicsik, hiába kerestem olyan kiadványt, amelyben nem nyomtatott betűk, hanem kézírással készített szövegek vannak. A napokban találtam rá Az én kedvencemre, amely az Új Ember Kiadó egyik legújabb kiadványa gyerekeknek. Munkafüzetnek is nevezhetnénk, de annál sokkal több, hiszen apró történeteivel az emberibb és lelkibb emberré válásra is ösztönöz. Azokba az élethelyzetekbe enged bepillantást, amelyekkel a gyerekek nap mint nap találkoznak a családban, az óvodában, az iskolában vagy a templomi, plébániai közösségben.

Az öröm színe

Van, aki szerint az öröm a legfontosabb az életünkben. Nem érdemes élni, ha nincs minden napunkban valami, aminek örülni lehet. Mások szerint az öröm olyan, mint egy kedves ajándék, egy figyelmesség, amit megköszönünk, de ha nem kapjuk meg, az sem baj. Nincs rosszabb, mint örömöket kergetni. Lehetek elégedett, sőt boldog úgy is, ha éppen nem érnek vidám élmények, és ha mégis, akkor persze örülök, de nem szabad hozzá ragaszkodni.

Nagyvilág: Karácsony a metróban

Francia fiatalok kezdeményezése – Franciaországi fiatalok számos kezdeményezést és szolidaritási akciót indítanak adventben. A Franciaországi Misszió Ifjúsági Szolgálata egész adventben a metróállomásokon indít kisebb figyelemfelhívó kampányokat.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.