A lisszaboni szerződés után

December elsején hatályba lépett az Európai Unió új alaptörvényét tartalmazó lisszaboni szerződés. A szövegből kimaradt Európa keresztény örökségének említése, és bevezető szakaszában sem fordul elő Isten neve.

A koppenhágai klímacsúcs margójára

Ifj. Zlinszky János a keresztény felelősségről – A környezet és az emberiség jövőjét fenyegető legnagyobb veszély ma kétségkívül a klímaváltozás, hiszen a fosszilis energiahordozók (kőolaj, földgáz, szén) elégetésével levegőbe kerülő üvegházhatású gázok visszafordíthatatlanul megváltoztatták/megváltoztatják a Föld éghajlatát. A Koppenhágában lezajlott kéthetes klímaváltozási konferencia résztvevői (küldöttek, szakértők, államfők) azért gyűltek össze, hogy megvitassák, mit tegyenek a katasztrófa elkerülése érdekében, hogyan folytatódjék az éghajlatváltozás elleni küzdelem.

2009 a világegyházban

Jubileumi évet ünnepelt idén a ferences rend, a Congregatio Jesu (angolkisasszonyok) közösség és a szalézi rend. Alapításuk nyolcszázadik, négyszázadik, illetve százötvenedik évfordulójára emlékeztek.

A hét szentjei

Aprószentek, vértanúk (December 28.) – A keleti és a nyugati egyház kalendáriumában egyaránt megtalálható ez az ünnep. Mivel az esemény Urunk születéséhez kötődik, karácsony közelében ünnepeljük azokat a vértanúkat, akik „nem a szavukkal, hanem a halálukkal vallották meg Krisztust”.

Liturgia: A család az Áldások könyvében

Karácsony ünnepét a Szent Család vasárnapja követi. A család jelentőségét mutatja a két ünnep közelsége is. Karácsonykor egy gyermek születésének örvendezünk, néhány nappal később pedig az emberi társadalomnak azt a legkisebb közösségét ünnepeljük, amelyet a világ Üdvözítője, az Isten fia sem vetett meg, hanem még inkább megszentelte

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.