A hátrányos helyzetűeket segítik

A Raoul Wallenberg-díj kitüntetettjei – Az idén első ízben átadott Raoul Wallenbergdíjat azok kapják, akik tevékenységükkel, életútjukkal a Magyarországon hátrányos helyzetben élő, diszkriminációt elszenvedő embereket segítik. A kitüntetettek között két katolikus pap és egy civil teológus is van.

A hét szentjei

Szent Pál apostol megtérése (Január 25) – A könyörtelen keresztény üldözőből Krisztus apostola lett a damaszkuszi úton. Erre az eseményre már a VIII. században külön ünneppel emlékeztek meg Galliában. A római kalendáriumba csak a X. században került be az ünnep. Az egyik legjelentősebb megtérés az egyház kétezer éves történetében, és jelzi a hívő ember számára is, hogy Isten kegyelme még a legelvakultabb embert is képes átformálni.

Az élethez való jog védelmében

Bíró László püspök levele a magyar EP-képviselőkhöz – Bíró László, az MKPK családreferens püspöke felszólította az Európai Parlament magyar képviselőit egy, a népesedési problémák ürügyén az abortuszt támogató határozattervezet elutasítására. Levelét az alábbiakban közöljük.

Liturgia: Hogy szívünk megegyezzék szavunkkal

Szent Benedek szabályzatában, a zsolozsma elrendezésének szentelt szakasz végén a következőt kéri szerzeteseitől: „Vegyük tehát fontolóra, miként kell Isten és az ő angyalai színe előtt viselkednünk, és úgy álljunk a zsoltározáshoz, hogy szívünk megegyezzék szavunkkal” – ut mens nostra concordet voci nostrae (RB 19,67). A latin eredetit talán így lehetne még érzékletesebben visszaadni: hogy bensőnk megegyezzék hangunkkal.

Behálóznak?!

Lehet, hogy a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál (Lk 16,8)? Abból az elgondolásból jutottam erre a kérdésre, hogy a világ kivetette hálóját, sőt behálóz mindenkit az internet által.

BKV-megálló

Lapzártánkra a budapesti tömegközlekedésben érintett tizennégy szakszervezet megállapodott a BKV vezetésével, hogy az érdekképviseletek felfüggesztik a hat napon át tartó munkabeszüntetést. Maradnak a személyes emlékek. Milyen is volt, amikor a fővárosban nem jártak a buszok? – Sokunknak ismerős az a bizonyos „megállóérzés”, amikor közösen bosszankodunk a járatok késése miatt. A remény azért megvan bennünk, hogy a „négyes busz begörögjön”.

Homíliavázlat: Boldogan vagy boldogtalanul?

Nagyon ésszerűnek és jogosnak tűnik a názáreti zsinagóga haragja és fölháborodása. Hogyan veszi a bátorságot ez az ács, József fia, hogy magát Istentől felkentnek, messiáskirálynak állítsa? És miféle örömhírt hirdet, és miféle szabadulást? Ki ő? Istennek gondolja magát, hogy kegyelmi esztendőt, minden adósság elengedését, minden bűn megbocsátását, „jóbel” évet hirdessen, azt a bizonyos ötvenedik, jubileumi évet?

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.