Márciusi életige: Hegyeket mozgatni

Hányszor érzed az életben, hogy segítségre van szükséged, pedig tisztában vagy vele, hogy egyetlen ember sem tudná megoldani a problémádat. Ilyenkor önkéntelenül valaki felé fordulsz, aki lehetővé tudja tenni a lehetetlent. Ez a valaki pedig Jézus, aki ezt mondja: „Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt, »menj innét oda«, odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” (Mt 17,20)

A Szentírás terjesztői

Húszéves a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat – A Szent Jeromos Bibliatársulat megalapítására 1990. február 13-án került sor a Központi Szemináriumban. Az eseményen Paskai László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia akkori elnöke mellett hat püspök, több biblikus professzor, a Katolikus Bibliaszövetség képviselője, a Stuttgarti Katolikus Bibliatársulat igazgatója és az Osztrák Katolikus Bibliatársulat vezetője vett részt.

Homíliavázlat: Mert közel a mennyek országa

Sok évvel ezelőtt egy nagyböjti reggelen a kecskeméti Nagytemplomban gyóntattam. Egy fiatalember jött, hanyag mozdulattal maga mellé dobta táskáját, és mély bűnvallomásba kezdett: Atya, most jöttem ki a börtönből, mindent meg akarok bánni, új életet akarok kezdeni, ha most nem sikerül, akkor talán soha!

Szentírás-magyarázat: Irgalom az igazságosságban – Nagyböjt harmadik vasárnapja – Lk 13,1-9

Evangéliumi perikópánk a vallásos élet egyik nagy kérdésével szembesít minket ezen a vasárnapon: milyen összefüggés van a bűnös vagy az igaz életmód, illetve az isteni büntetés vagy jutalom között? Az ószövetségi etika a kérdésre egyszerű és világos választ adott: Isten a földi életben a jókat jutalmazza, a rosszakat pedig bünteti.

Iskoláink védelmében

Az MKPK elnökének és állandó tanácsának nyilatkozata – Egy nappal azután, hogy a püspöki konferencia gazdasági bizottsága közleményt adott ki az egyházi oktatási intézmények 2008-ról elmaradt kiegészítő támogatásának kormányrendeletben meghatározott összegére reagálva, az MKPK elnöke, Erdő Péter bíboros, prímás, érsek nyilatkozatot adott ki az üggyel kapcsolatban.

Párbeszéd és együttműködés

A cigánypasztoráció felelőseinek vatikáni találkozója – Az európai püspöki konferenciák cigánypasztorációért felelős tagjai március 2. és 4. között találkoztak a Vatikánban. A Vándorlók és Úton Lévők Pápai Tanácsa által szervezett rendezvényen Magyarországot Székely János esztergom-budapesti segédpüspök képviselte.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.