A Szentírás terjesztői

Ausztriában és Németországban már a XX. század első felében előtérbe került a biblikus apostolkodás; a II. vatikáni zsinat eredményeként pedig az egész egyház liturgiájában hangsúlyozottabb szerepet kapott a Szentírás. A Dei verbum határozat a hívek számára is javasolta a rendszeres bibliaolvasást. A zsinat olyan értéknek tartja a Szentírást, amelynek központi helyet kell elfoglalnia a lelkipásztori munkában. 1966-ban Augustin Bea bíboros, a Keresztény Egység Pápai Tanácsának elnöke létrehozott egy külön osztályt a Dei verbum ajánlásainak végrehajtására. Utóda, Johannes Willebrands bíboros védnöksége alatt 1969. április 16-án Rómában megszületett a Katolikus Bibliaapostolság Világszövetsége, amely 1991 óta Katolikus Bibliaszövetség néven működik. A szövetség arra kérte az egyes országok püspöki konferenciáit, hozzanak létre országos intézményeket a biblikus apostolkodás előmozdítására. Hazánkban csak a rendszerváltozás nyomán nyílt lehetőség erre. Tarjányi Béla professzor – aki az Osztrák Katolikus Bibliatársulat igazgatója, N. W. Höslinger meghívására 1972 óta rendszeresen részt vett a közép-európai társulatok vezetőinek értekezletén – 1989. január 13-án harminc-negyven lelkes társával elhatározta, hogy Magyarországon megalapítják a Szent Jeromos Bibliatársulatot. A húsz évvel ezelőtt tartott, február 13-i alapító ülésen Tarjányi Béla fogalmazta meg legfőbb célkitűzéseiket: a Szentírás kedvezményes áron való „népszerűsítését”, illetve az anyanyelvű Biblia eljuttatását a külföldön élő magyarokhoz. 1990 Szentírás vasárnapjára jelent meg a negyedéves ismeretterjesztő biblikus-lelkipásztori folyóirat, a Jeromos Füzetek első száma. A társulat taglétszáma gyorsan gyarapodott – jelenleg több mint ezer főt számlál. Az elmúlt időszak eredményei közül mindenképpen említést érdemel a – kétszázezer példányban immár itthon megjelentetett – Békés-Dalos-féle Szentírás-fordítás határon innen és túli terjesztése. A Szent Jeromos Bibliatársulat 1997-ben adta ki a felújított, a Neovulgátához igazított „Káldi-Szentírást”. Sikere egyértelmű volt: az első huszonnégyezer kötet azonnal elfogyott, már a százötvenezredik példányon is túl vannak. A társulat alapítása óta számtalan előadást és továbbképzést szervezett; országos rendezvények résztvevője volt, így többek között a Biblia évében is vezető szerepet vállalt. Központjuk ad otthont a biblikus professzorok másfél évtizede évente két alkalommal megtartott szakmai értekezleteinek is. A társulat mindenkori feladata azonban az, hogy a lelkipásztorokat, hitoktatókat segítse a Szentírás „eredményes” olvasásában: egyéni lelki gazdagodásukra és a közösség javára. Igyekeznek eleget tenni a II. vatikáni zsinat szándékának, hogy Isten nagy ajándéka, az örömhír mindenkihez eljusson.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .