Az egyház hitelét kockáztatják

Gyors és határozott lépések a pedofil ügyekben – Az ENSZ becslése szerint világszerte évente mintegy kétmillió gyermeket kényszerítenek pornográfiára és prostitúcióra. Ez az adat alig ismert. Pedig a 2008 végén Rio de Janeiróban tartott világkongresszus foglalkozott a jelenséggel. Az osztrák katolikus egyházban nemrég közzétett adatok szerint tizenhét pedofil esetre derült fény. Ugyanakkor ötszáztíz volt a más környezetben elkövetett pedofil bűncselekmények száma – vagyis harmincszor annyi. Mégis több szó esik a tizenhétről.

Politikai jog – erkölcsi kötelesség

Közös választási felhívást tett közzé a hazai katolikus, református és evangélikus egyház vezető testülete – melyet lapunk előző számában közöltünk. Arra hívják fel híveiket, hogy éljenek választójogukkal, és bölcs megfontolás után, az értékekre való tekintettel szavazzanak. A felhívásra reagálnak az alábbi írások.

„Nem akarunk több vérontást!”

Gyűjtés a Szentföld javára – A Vatikán az idei esztendő nagyböjtjében is felhívással fordult a világ katolikusaihoz, kérve imáikat és adományaikat a Szentföldön élő keresztények javára. Már Szent Pál apostol is gyűjtést rendezett a jeruzsálemi szegények érdekében. Idén március 21-én minden templomban a szentföldi keresztényeknek gyűjtenek: az összeg jelentős részét a szentföldi keresztényeket, az ott található kegyhelyeket gondozó ferences kusztódia kapja.

A hét szentjei

Mongrovejói Szent Turibiusz püspök (Március 23.) – Spanyolországban született 1538-ban. Jogi licenciátust szerzett, kétévi működés után kinevezték a granadai inkvizíciós tanács elnökévé. Tisztelték és becsülték viselkedéséért és jámborságáért. Ez az időszak a tridenti zsinat (1545-1563) kora volt, amely elindította az egyházat a megújulás útján.

Tárlatok a papság évében

A Gizella Királyné Múzeum gazdag programokkal várja a látogatókat – A veszprémi főegyházmegye Gizella Királyné Múzeumában és a szervezetileg hozzá kapcsolódó templomokban az idén is érdekes, színes, a főegyházmegye történeti, művészeti és liturgikus életét bemutató kiállítások, illetve különböző kulturális művészeti rendezvények várják a látogatókat.

Liturgia: A megtérés csúcsa: a bűnterhek letétele

Ebben a liturgikus évben előtérbe került a személyes felkészülés a megtérés útján, Urunk húsvéti ünnepe felé. A szentírási szövegek elemzése után a liturgia adja meg az igazi választ napi teendőink végzésére. Az evangéliumban a főszereplő a házasságtörő asszony. Bizonyára tudta, hogy súlyosan vétkezett. Mit gondolt magában? Talán a kétségbeesés uralta el a lelkét, hiszen tisztában volt tettének következményével.

A Csipkés Boglárka

Erről a lepkéről azért írok, mert nemrégiben a gender-kérdésről olvastam, és ezzel a kis lepkefajjal szeretnék példálózni. Mert bizony ez a kérdés az emberi hanyagság kapcsán „lepkeügyileg” is előtérbe került. Nálunk a Csipkés Boglárka (Meleageria daphnis) hímje is és a nősténye is kék, de más színűek, és nagyon különbözőek.