Jó hallani, ha nekünk fontos emberek számunkra jelentős kérdésekre válaszolnak. Ők nem azért fontosak, mert valamiféle tisztségre megválasztották vagy kinevezték őket. Szavuk nem valamitől, valamiféle „hozzáadott értéktől” válik tekintélyessé.
„Aki rózsát ad, annak mindig egy kicsit illatos marad a keze.” E sor egy brazil énekből való, és híven idézi fel egy olyan férfi alakját, akire nemcsak a feleségének ajándékozott virágok, hanem a szeretetből sokaknak adott élete miatt is igaznak bizonyult.
A morált be kell építeni a gazdaságba – A politikai változások hatalmas energiákat hozhatnak mozgásba Magyarországon. Erre nagyon nagy szükség van, mert látnunk kell: azokat az előnyöket, amelyekkel a rendszerváltás után rendelkeztünk, a 2000-es évek gazdaságpolitikája elvesztegette.
Abortusz miatt szenvedők lelkigyakorlata – Az abortusz utáni szindróma sokkal gyakoribb, mint gondolják. Az abortuszról sok téveszme kering a köztudatban. Az egyik legnagyobb hazugság az az állítás, hogy „az abortusz megoldja a nő problémáját”. Pedig a problémák akkor kezdődnek csak igazán – állítja sok-sok nő, aki rengeteget szenvedett rossz döntése következményeitől.
Egyházi szóvivők találkozója Rómában – Püspöki konferenciák mintegy háromszáz szóvivője tartott konferenciát április 26-28-án Rómában, melynek témája az önazonosság és párbeszéd volt. Arról az ismert követelményről volt szó, hogy a párbeszéd csak akkor hiteles és eredményes, ha az eszmét cserélő felek önmagukat adják, saját meggyőződésüket képviselik, s így nem tévesztik meg egymást.
Boldog Salkaházi Sára (Május 11.) – Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. 1929-ben Budapesten belépett a Szociális Testvérek Társaságába, ahol fogadalmakkal teljesen Istennek szentelte életét. Örökfogadalmi mottója: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Alleluja! Itt vagyok, engem küldj!) Krisztus iránti szenvedélyes szeretete fejeződött ki nagylelkű apostoli buzgóságában.
Nem csak a kiengesztelődés jele – „Béke veled!” A közel-keleti ember ősidők óta ezekkel a szavakkal és a békecsók gesztusával üdvözli embertársát, akivel az úton találkozik, vagy akit otthonába befogad. Ez a köszöntés több puszta jókívánságnál. A másik ember – az egész ember – jó-létére, boldogulására, üdvösségére, békéjére vonatkozó kérés és óhaj ez, amely lebontja az idegenek között a bizalmatlanság falait, és a kölcsönös elfogadás ígéretével ajándékozza meg őket.
A vigasztaló Szentlélek, akit Jézus szenvedése előtt megígért, majd elküldött az Atyától, megtanítja az egyházat, a benne hívők közösségét mindarra, amit az apostolok Jézus földi életében oly nehezen értettek meg, mert „késedelmes szívűek” voltak, mert másfajta messiást vártak, nem az izajási Szenvedő Szolga sorsának beteljesítőjét.