Ahol formálódik egy nép arca

Keresztény családkonferencia Máriabesnyőn – Civil kezdeményezésre tavaly életre hívták Gödöllőn a Május, a családok hónapja elnevezésű rendezvénysorozatot. Idén anyák napjától gyermeknapig szintén megrendezték a programot különböző helyi szervezetek közreműködésével.

A Magyar Boglárka

Ezt a csinos kis lepkét nálunk fedezték fel a budai Farkas-völgy lejtőjén. Ezért „magyar” ez az egyébként meglehetősen széles elterjedést mutató boglárka, amelynek tudományos neve: Jolana iolas. Abban is különleges még, hogy családjában meglehetősen nagy fajnak számít, szárnyainak közel négy centiméteres fesztávolságával.

Gyermeknap után

Ebben az alvó kis hercegben a legjobban a virágjához való hűsége hat meg: egy rózsa képe, mely akkor is úgy ragyog benne, mint egy lámpa lángja, amikor alszik…« És ettől még törékenyebbnek tűnt a szememben. A lámpákra nagyon kell vigyázni: elég egy hirtelen kis szél, hogy kioltsa őket…”

Betegek és gyógyítók búcsúja Máriapócson

Május utolsó vasárnapján rendezték meg a betegek hagyományos búcsúját Máriapócson. Pontosabban a betegek és gyógyítók búcsúját, hiszen Kapin István, a kegytemplom igazgatója a gyógyítókat, vagyis az orvosokat, ápolókat, patikusokat is meghívta erre a szép ünnepre.

A teremtett világ védelmében

Amióta az ENSZ az 1972-ben tartott környezetvédelmi világkonferencián június 5-ét környezetvédelmi világnappá nyilvánította, a katolikus egyház is csatlakozott a kezdeményezéshez. A teremtett világ iránti felelősségünk elmélyítése egyre időszerűbb eleme a keresztény magatartásnak, ennek hangsúlyozása a pápák tanításában is egyre nagyobb szerepet kapott.

Nagyvilág

A kubai egyház a politikai foglyokért – Jaime Ortega Alamino kubai bíboros (képünkön) a közelmúltban találkozott Raul Castro államelnökkel. A politikai foglyok ügyéről is tárgyaltak négyórás megbeszélésük során, melynek középpontjában az egyház életével kapcsolatos kérdések álltak. Hírek szerint a június 16. és 20. között megrendezendő szociális hét alkalmából – melyen részt vesz Dominique Mamberti érsek, vatikáni „külügyminiszter” is – a kubai kormány bizonyos politikai foglyok szabadon bocsátását tervezi.