Szent Erzsébetről nevezték el

Németországban július 1-jén ünnepélyes keretek között egyesült a négy német ferences provincia. A bajorországi, a kölni, a türingiai és a szászországi ősi tartományok megszűntek, jogutódjuk az Árpád-házi Szent Erzsébetről nevezett rendtartomány, melynek központja München.

Még ötvenhat hét Madridig

Pál nem volt mindig Szent Pál – Gyere Madridba 2011-ben!” Ezzel az üzenettel köszöntik a jövő nyáron, augusztus 16-tól 21-ig megrendezendő ifjúsági világtalálkozó honlapjára (a www.- madrid11.com) látogatókat. Nem véletlenül, hiszen a huszonhatodik találkozó mottója Szent Pál kolosszeieknek írt leveléből származik: „Gyökerezzetek meg Jézus Krisztusban, és épüljetek rá, erősödjetek meg a hitben.”

A kubai egyház a foglyok szabadulásáért

Még a politikai ellenzék is csodálkozik: a havannai kormány politikai foglyok szabadon bocsátását, illetve ennek tervét jelentette be. Elizardo Sanchez emberi jogi aktivista az El Nuevo Heraldo című lapban örvendetes meglepetésnek nevezte a hírt, míg Laura Pollan, a bebörtönzött férjeik szabadulásáért évek óta küzdő Asszonyok fehérben mozgalom szóvivője hihetetlennek tartja, és nem bízott-bízik benne, hogy igaz.

Politika és hitelesség

Véleménykutatás hívő fiatalok körében – Hívő fiatalok közéleti attitűdje – ezen a címen tette közzé véleménykutatásának eredményét a Keresztény Demokrata Fórum (KDF). Ahogy sajtótájékoztatójukon Szécsi Árpád politológus, egyetemi oktató és Suplitz Sándor pszichológus, docens előadásából kiderült, a kutatás négyszázkét harmincöt év alatti keresztény hozzáállását vizsgálta politikához, politikusokhoz, közélethez, felekezeti hovatartozásuktól függetlenül. A felmérés nem reprezentatív: véletlenszerű mintavétellel történt levelezőlistákon terjesztett kérdőívek segítségével, amelyeket nyilván olyanok töltöttek ki szívesebben, akik eleve érdeklődnek a politika iránt.

Nehéz idők „vállalkozója”

Sosem tudni, mit hoz a kegyelem, az ajándékozó Lélek. Lellisi Kamill nehéz gyermek volt, mégis a békesség atyja lett. Édesanyja korán meghalt, apja pedig általában messze járt az abruzzói otthontól. Így aztán a fiúcska elcsavargott, kockázott, kártyázott. Apja fejébe vette, hogy katonának adja, a kalandozó zsoldosok közé. Aztán maga is közéjük állt, a törökkel hadakozók seregében együtt szolgáltak. Ancona felé hajózva Lellisi hadnagy meghalt, Kamill pedig megbetegedett: bokasérülése elgennyesedett. Egy szál magára maradt, pénz nélkül.

Lengyel-magyar koronás apáca

Második államalapítónak nevezett Árpád-házi királyunk, az országot a tatárjárás után újjáépítő IV. Béla és felesége, Laszkarisz Mária bizánci hercegnő házasságából tíz gyermek született: nyolc lány és két fiú. Hazánkban Margit, a szentté avatott domonkos apáca a legismertebb közülük. Ám a királyi pár elsőszülött lányát, az 1224-ben világra jött Kingát is a szentek sorában tisztelhetjük.