A tér
„A Moszkva térig jár az 56-os busz.
Sok az ellenőr, és rég nincs kalauz.”
Hobo Blues Band
„Kéz a kézben átmegyünk a Moszkva téren.”
Republic
Mindennap áthaladok rajta. Kétszer. Egyszer reggel. Egyszer este. Kihagynám, ha lehetne. De nem lehet. Kikerülhetetlen. Megkerülhetetlen. Annak ellenére, hogy zsenge ifjúságom nem a fővárosban telt, vagyis nem bandáztam itt, nem ehettem a hamisíthatatlan téri hamburgerből, túl sokszor nem várakoztam az óra alatt, és a Gomba presszó kínálatába sem nyerhettem betekintést – őt magát mégis ismerem. És elmondhatom: megfogalmazhatatlan, amit érzek iránta. Hogy szeretem-e vagy sem? Érzéseim ennél árnyaltabbak. Kívül esnek ily egyszerű földi kategóriákon. Ha jól belegondolok, még szép emlékek is fűznek hozzá. És gyakran a fülembe cseng néhány, számomra örök érvényű dal is, amely őrzi a nevét, azt, amelyiket hatvan éven át viselt. De az is igaz, kerülgetett már egyféle szégyenérzet is vele kapcsolatban, különösen akkor, amikor a jóléti társadalmak egyikéből érkezett ismerőseimet kalauzoltam át rajta. Érzelmek, emlékek ide vagy oda, egy biztos: az ez év májusáig Moszkva névre hallgató tér enyhén szólva nem a legszebb hely a fővárosban.