Kötõdésre teremtettünk

Kopp Mária: a társas intelligenciát már óvodáskortól fejleszteni kellene

Ismeretlenek: zsúfolt közlekedési eszközök, kígyózó sorok a postán, tömött utcákon siető, csomagokkal megpakolt emberek. És ismerősök: szülők, nagyszülők, gyerekek, férjek, feleségek, rokonok, szomszédok, barátok, ellenfelek, kollégák, beosztottak, főnökök, alkalmazottak. Ismeretlenek és ismerősök – emberek, akik napról napra körülvesznek bennünket. Még szerencse…

Mert ha sikerülne eljutni otthonunkból a munkahelyünkre és vissza emberekkel való érintkezés nélkül – mi maradna? A világháló virtuális közösségi oldalaiba, autókba, telefonokba „csomagolt” magány.

„Keresd a békét, és járj utána!”

Beszélgetés Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjellel

Tihany a magyarság szent helye, az ország szíve. A kilencszázötven évvel ezelőtt alapított monostorban ma nyolc, Szent Benedek rendjéhez tartozó szerzetes él, azaz imádkozik és dolgozik. Perjelük, Korzenszky Richárd, akit talán nem tiszteletlenség a legvagányabb magyar papnak nevezni, tiszta, erős mondatokkal beszélt lapunknak életéről, hivatásáról.

 

– Bencésnek lenni számomra ma lényegében ugyanazt jelenti, mint amit 1959. augusztus 6-án jelentett, amikor beléptem a rendbe, bár akkor még nem tudtam ezt ennyire világosan. Pár év óta fiatal rendtársaimmal szerkesztünk egy kiadványt, amelynek Keresd a békét! a címe. Ez egy zsoltárból származik, és Szent Benedek regulájának előszavában is idézi: „Keresd a békét, és járj utána!” Valószínűleg azért lettem bencés, mert olyan emberekkel találkoztam, akik kimondatlanul is békekeresők voltak. Kiegyensúlyozott emberek voltak – nem tökéletesek, ahogyan én sem vagyok az, de volt iránya az életüknek. Az életem nagyobbik része már mögöttem van, idén leszek hetvenéves. Egyre határozottabban mondhatom: bencésnek lenni azt jelenti, hogy tartozom valahová, nem vagyok gyökértelen. És megyek valahová. Nézek valahová, ahogyan a régi templomok.

Az ezer tó igézetében

Könyvespolcra

Vonzó külsejű, igényesen szerkesztett, változatos tartalmú kötet. Jóleső olvasmány, írnám, ha a borítón nem állnának ott e szavak: In memoriam. A 2005-ben hetvenévesen elhunyt műfordító, a finn irodalom és kultúra lelkes híve, tanár, irodalomszervező Szopori Nagy Lajos emlékkönyve százkilencven oldalon bemutatja egy gazdag életpálya legfontosabb vonatkozásait.

Kora nyári érettség(i)

Évtizedek távlatából is emlékszem az érettségim évére. Egyfelől hatalmas felszabadultság érzése vett rajtam erőt, hiszen tudtam, hogy mostantól – akkor is, ha a szüleim még segíteni próbálnak majd az életben eligazodni – magam irányíthatom a sorsomat – , másfelől viszont hatalmas nyomás nehezedett rám: tudtam, hogy iskolába nem kell járnom ugyan, de vár rám a szóbeli megmérettetés. Arra már halványabban emlékszem, hogy mikor tudatosult bennem, bennünk, negyedikes diákokban: a tanév végén számot kell adnunk az elmúlt esztendőkben tanultakról.

Csoda Kazincbarcikán

Az Olvasó írja

Május negyedikén délután –  a II. János Pál pápa boldoggá avatása utáni harmadik napon – új csodát élhettünk meg Kazincbarcikán.

 

 Az 1969-ben átadott városi kórház hatalmas épületében negyvenkét év után kápolnát alakítottak ki. Az egyház, a város- és a kórházvezetés akarata végre találkozott. Szerda délután, amikor elindultam a kórházi kápolna átadási szertartására, bizony összébb kellett húznom a kosztümöm kabátját, annyira fújt a szél. Nem szívesen ültem volna le a kórház kertjében kirakott székekre, mert hideg volt. De a székek már meg is teltek addigra, annyi volt az érdeklődő.

Plakát avagy görbe tükör

 

Most a legkedvesebb pesti művészemről szeretnék írni. Hogy hívják? Fogalmam sincs. Férfi vagy nő? Nem tudom. Még abban sem vagyok biztos, egyáltalán egyedül van-e – lehet, hogy két emberről van szó, netán egy csoportról. Az egyszerűség kedvéért mégis feltételezem, hogy egymaga alkot.

S miket? Szerény méretű utcai plakátokat helyez el, a hivatalos szabályokba ütközően, afféle gerillaharcosként. Ha egy közterület-felügyelő tetten érné, fülön csípné, és könyörtelenül megbírságolná. S mégis művész ő, hiszen tevékenységével a művészet minden lényeges követelményének eleget tesz: belép az életembe, megérint, mindennapjaim részévé válik; szórakoztatva elgondolkodtat, új felismerésekre vezet, és átformálja a világomat, vagyis katarzishoz juttat. Ráadásul teljesen önzetlenül, bármiféle haszon nélkül teszi ezt. Mi ez, ha nem vegytiszta művészet?

Római pillanat

Jegyzet

Sokszor eszembe jut mostanában a Giannicolo, amely Tasso, a költő tölgyfájának bilincsbe foglalt törzsét őrzi. Míg zöldellt a fa, az öregedő poéta gyakran üldögélt alatta, s töprengett a mulandóságról. Közelében gyerekcsapat zsivajgott, labdáztak (fociztak) afféle rongylabdával, s időnként orron találták a mozdulatlan költőt, aki addigra művében Jeruzsálemet felszabadította Bouillon Gottfried kereszteseivel, s angyalokat, démonokat röptetett a színen. Filippo Buono, a jó Fülöp atya (a Néri), amint nevezték, árváival, csavargóival labdázott a halmon. Tizenhét esztendős korától Róma polgára volt, a nép kedvence. Szürke, foltos reverendás pap, stílusában nemegyszer bohóc, mivel ezt mondogatta: Istennek, a hasonlíthatatlannak szeretetéből bohócruhát kell ölteni, minden emberi dolgot a feje tetejére állítani.

2011 Stephanus-díjasai

A XIX. Szent István Könyvhéten május 17-én Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Spányi Antal püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke átadták a 2011. évi Stephanus-díjakat. Teológiai kategóriában Reinhard Marx bíboros, münchen-freisingi érsek, a Német Katolikus Püspöki Konferencia társadalmi ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője, a globális válságot elemző A tőke – Védőbeszéd az emberért című sikerkönyv szerzője, irodalmi kategóriában pedig Hárs Ernő költő, műfordító kapta a kitüntetést.

 

„Nem szabad banálisan beszélnünk Istenről”

Reinhard Marx bíboros társadalmi jelenléte

Teológusok már jóval a hatvanas években megkezdődött egyházi átalakulások előtt felhívták a figyelmet arra, hogy a katolikus szellemiség elmarad saját lehetőségeitől, ha minduntalan általános megfontolásokat, az emberi életre vonatkozó alapelveket és az emberi cselekvést irányító egyetemes útmutatásokat közöl. Más szóval elengedhetetlen, hogy a konkrét történelmi és társadalmi körülmények között megvalósítható cselekvésminták síkjára is lefordítsa általános meggyőződéseit. A tájékozódási pontok megrajzolásának e kétféle formája igazi művészetet, az elméleti megalapozottság, a gyakorlati jártasság, az arroganciát mellőző határozott fellépés, a problématudat, a történelmi távlatosság és a higgadtan szenvedélyes hit alig kivitelezhető egységét kívánja attól, aki a kézzelfogható problémák közepette az alapvető keresztény meggyőződésekből (princípiumokból) kiindulva határozott útmutatással (imperatívuszokkal) próbál szolgálni. Az elmúlt években elsősorban erre irányuló törekvésével hívta fel magára a figyelmet Reinhard Marx bíboros, münchen-freisingi érsek.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.