Kötõdésre teremtettünk
Kopp Mária: a társas intelligenciát már óvodáskortól fejleszteni kellene
Ismeretlenek: zsúfolt közlekedési eszközök, kígyózó sorok a postán, tömött utcákon siető, csomagokkal megpakolt emberek. És ismerősök: szülők, nagyszülők, gyerekek, férjek, feleségek, rokonok, szomszédok, barátok, ellenfelek, kollégák, beosztottak, főnökök, alkalmazottak. Ismeretlenek és ismerősök – emberek, akik napról napra körülvesznek bennünket. Még szerencse…
Mert ha sikerülne eljutni otthonunkból a munkahelyünkre és vissza emberekkel való érintkezés nélkül – mi maradna? A világháló virtuális közösségi oldalaiba, autókba, telefonokba „csomagolt” magány.
Most a legkedvesebb pesti művészemről szeretnék írni. Hogy hívják? Fogalmam sincs. Férfi vagy nő? Nem tudom. Még abban sem vagyok biztos, egyáltalán egyedül van-e – lehet, hogy két emberről van szó, netán egy csoportról. Az egyszerűség kedvéért mégis feltételezem, hogy egymaga alkot.
Teológusok már jóval a hatvanas években megkezdődött egyházi átalakulások előtt felhívták a figyelmet arra, hogy a katolikus szellemiség elmarad saját lehetőségeitől, ha minduntalan általános megfontolásokat, az emberi életre vonatkozó alapelveket és az emberi cselekvést irányító egyetemes útmutatásokat közöl. Más szóval elengedhetetlen, hogy a konkrét történelmi és társadalmi körülmények között megvalósítható cselekvésminták síkjára is lefordítsa általános meggyőződéseit. A tájékozódási pontok megrajzolásának e kétféle formája igazi művészetet, az elméleti megalapozottság, a gyakorlati jártasság, az arroganciát mellőző határozott fellépés, a problématudat, a történelmi távlatosság és a higgadtan szenvedélyes hit alig kivitelezhető egységét kívánja attól, aki a kézzelfogható problémák közepette az alapvető keresztény meggyőződésekből (princípiumokból) kiindulva határozott útmutatással (imperatívuszokkal) próbál szolgálni. Az elmúlt években elsősorban erre irányuló törekvésével hívta fel magára a figyelmet Reinhard Marx bíboros, münchen-freisingi érsek.