Új helységnév a nemzetközi művészettörténet térképén

Igaz, ami igaz – a napsütötte paprikaváros iránti olthatatlan és viszonzatlan odaadásunk sem tehet bennünket oly elfogulttá, hogy az itáliai reneszánsz fellegváraival együtt emlegessük Klebelsberg „Tisza-parti Göttingáját”, vagy ahogy Mikszáthék, Gárdonyiék korában nevezték: a „magyar Moszkvát”. Ezúttal mégsem bocsánatos, lokálpatrióta túlzással élünk. A napokban kezünkbe került reprezentatív képeskönyv  – Zombori István /szerk./: A szegedi Angyali üdvözlet festője. Móra Ferenc Múzeum 2011) csakugyan odakanyarítja a szőke folyam szegletétszigetét a reneszánsz műtörténet térképére.(Szabó Tamás

Ne szépítsük a helyzetet: az olasz cinquecento lázas teremtőmunkájának zsivaja; Michelangelo vésőjének koccanása vagy a Raffaello festőműhelyét lakályosabbá tévő lantjáték mégoly távoli csábításként sem hallatszott el a magyar alföldig. Aki-kiloccsanásai révén országrészeket birtokló Tisza fordulatában épült vár minaret-tornyából ekkoriban Allah dicséretére hívogatott a müezzin ábrándos kántálása. „Sánta” Ibrahim, a szandzsákbég éppolyan egykedvűséggel szítta nargilépipáját, aminő közönnyel küldött pallos alá bárkit, aki elégedetlenkedni merészelt a Legmagasabb Porta ellen. A megmaradt lakosság élelmesebbje török kaftánt öltött, úgy boldogult a kolostoros Szeged helyén termett bazárvárosban, a köznép tovább pákászott-madarászott, kijátszva a turbános új urak kénye-kedvét – élt ki-ki, ahogy lehetett. A menyecskék papucsaikkal tanították móresre a cicázó basát, Hóbiártot fölsővárosi szőlőskertjében. Az alsóvárosi barátok tán épp azt lesték: kidugta-e már a pirosító napra hegyes-begyes, apró hüvelyeit a legelső paprikapalánta. A keresztény művészet egyidejűleg zajló nagy korszakáról éppenséggel tudomást sem szerzett errefelé senki.

Markó Károly hazatérése

„A Magyar Nemzeti Galéria és az esztergomi Keresztény Múzeum 2011-ben kettős kiállítás keretében mutatja be idősebb Markó Károlynak és követőinek művészetét. Az elmúlt évek kutatásai számos új tényt és összefüggést tártak fel Markó Károllyal kapcsolatban, s most először foglalkozunk alaposabban Markó gyermekeinek és követőinek művészetével is. Bármennyire nagyra becsült mestere volt is ő a magyar művészettörténetnek, ilyen gazdag életmű-kiállításra eddig még nem volt példa” – ajánlják a május elején megnyílt reprezentatív tárlatot a kurátorok: Hessky Orsolya, Bellák Gábor, illetve lapunk állandó munkatársa, Dragon Zoltán, akit a Markó-anyag különlegességeiről kérdeztünk.

– Nagy örömünk, hogy a kiállítás fő attrakciójaként a mexikóvárosi San Carlos Nemzeti Múzeum gyűjteményéből bemutathatunk négy Markó-festményt, amelyek százhatvan éve nem hagyták el az Újvilág területét. Három másik – Mexikót szintén megjárt – képet pedig Barcelonából kölcsönöztünk. Ezek – a katalán festő, Pelegrín Clavé hagyatékából – 1927-ben kerültek barcelonai állami tulajdonba… No de ne szaladjunk ennyire előre.

A hónap költője

Május költője az Új Ember hasábjain az 1939-ben született Sirkka Turkka. Elméleti szintű finnugor nyelvrokonság ide vagy oda, be kell látnunk: bármelyik európai nyelv szókészletében több ismerős kifejezést találunk, mint a finnben… S azt is el kell ismernünk, hogy meglehetősen szerény ismereteink vannak derék rokonaink mai kulturális életéről, példának okáért a kortárs szépirodalmukról. Hány mai finn költőt tudnánk megnevezni?

Vers

Van pulzusom, éjszakai folyó módjára lüktet.

Nyugtalanul keresem a követ, hogy rögtön át is

adhassam

szerencsétlen önmagamnak, aki nem tudom célomat

s a pillanatot sem, amikor az az idő eljön.

A tizenhetedik Piliscsabai Egyházzenei Napokon (május 6–8.) – Liszt Ferencre emlékezve – megismétlődhetett a zene örök üzenete: ajtót nyitni az elfásult életnek. Mert minden igazi zene: imádság. Főleg az emberi hangon „játszott”. „Nem rejtett egyetlen mozzanatot vagy ösztönt, mely a legfinomabb becsületérzés, az érzelmek legnemesebb sugalma ne lett volna” – írta a kétszáz éve született mester Chopinról, de ez rá is illik. Így aztán megkülönböztetett figyelemmel hallgatta az ünneplő sokaság a kórusok repertoárján megszólaló Lisztműveket. Huszonegy énekkar volt jelen, honi és határon túli „zenés tájakról”.

Bécsi tavasz Liszt jegyében

A bécsi OsterKlang zeneileg legfontosabb jubileumi eseménye Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriuma volt a Wiener Akademie előadásában, Martin Haselböck zeneszerző, orgonaművész és karmester zenei vezetésével és Annette Daschsal a címszerepben.

A zenekarra, vegyeskarra és hat szólóhangra komponált művet maga Liszt nevezte el oratóriumnak. Revitalizáló dallamvilágával – ahogy írta a magát a mű keletkezésekor már abbénak nevező, ferences harmadrendi Liszt 1862-ben – forradalmasította az egyházi zenét. A gregoriánból vett idézetek megzenésítésével nemcsak szellemiségének remekművét alkotta meg, hanem a XIX. század egyházi- és kultúrtörténetében is kimagaslót teremtett. Akkori élettársa, Caroline von Sayn-Wittgenstein történetéből Otto Roquette írta a librettót. Liszt Wartburg várának nyolcszázéves fennállása alkalmából II. Ludwig bajor királynak ajánlotta oratorikus legendáját. Az ősbemutató 1865-ben volt a Pesti Vigadóban, ezt követte a türingiai előadás.