A két részes, hat jelenetből álló oratórium, amely néha dramatizált változatban is látható, a négyéves Erzsébet, II. András magyar király és Gertrud von Andechs lányának Wartburg várába történő érkezésével kezdődik. Erzsébet Hermann von Thüringen tartományi gróf Ludwig nevű fiának jegyese. A kor szokása szerint a jövendőbeli pár együtt nő fel. A házasságkötés után Erzsébet egyre inkább a szegények és betegek gyámolításának szenteli életét, környezetének nemtetszését is kiváltva. Egy vadászat alkalmával Ludwig „tetten éri” feleségét, amint ruhája redőibe rejtett kenyérrel szegényeihez igyekszik, de az étel rózsává változik. Az ifjú pár felismeri a csodát, és dicséri a Mindenhatót. Ludwig keresztes háborúba készül, mert esküje kötelezi. Erzsébet érzi, hogy búcsújuk örökre szól.
A zenemű második részét Liszt Erzsébet szenvedéseinek és halálának szenteli. Ludwig halála után anyja, Sophie ragadja magához a hatalmat, és eltaszítja a jog szerinti örököst, Erzsébetet. Isten haragja borzalmas viharral csap le a várra. Néhány év múltával Erzsébet szegénységben és magányosan hal meg. Öt évvel később II. Hohenstaufen Frigyes magyar és bajor püspökökkel együtt örök nyugalomra helyezi.
A legenda zenei bevezetője a XVI. századból származó egyházi zene, amelyből kibontakozik a vissza-visszatérő Erzsébet-motívum. A gyermeket jövendőbeli szüleinek átadó magyar főnemest magyaros népdal ritmusa kíséri, mellyel Liszt magyar származását hangsúlyozza. A rózsacsoda jelenetében Ludwig fúvósokban gazdag vadászmotívumok kíséretében érkezik, és lírai kantátában zeng dicséretet országa erdeinek szépségéről. A jótékony Erzsébet témája kürt és violoncello hangján szólal meg, mielőtt kibomlik a gregoriánt idéző glóriamotívum. Erzsébet rossz előérzettel búcsúztatja szeretett férjét és egyetlen pártfogóját. Önfeláldozó életével, jótékonykodásával, a nincstelenek és a betegek felkarolásával kihívta maga ellen az udvar megvetését, férje halála után pedig kiközösítették.
Liszt zenéje komoly gondolatokat közvetít. Erzsébet egyszerű furulyaszó, magyar ima és népdal hangjaival vesz búcsút a földi léttől, miközben a szegények egyszerű kórusa kíséri. Az oratóriumot záró dicsőítés azonban a kórus és a püspökök karának békét hirdető latin nyelvű himnusza.
Liszt zenéje korántsem homogén, változatos motívumvilága és stílusgazdagsága következtében azonban muzsikája mindenkié. A Theater an der Wienben ezúttal tökéletes zenei interpretáció, nagyszerű fiatal szólisták (a további öt hang megszemélyesítésében Magdalena Anna Hofmann, Daniel Schmutzhard és Andreas Wolf) erősítették Liszt hírnevét és annak a zenének népszerűségét, amelynek magával ragadó ereje önmagában bármilyen dramatizált megjelenítést túlszárnyal.
