A félelem örömre fordul
Húsvét estéjén a tanítványi csapat megfélemlített, a világtól elkülönült gyülekezet: elvesztette pásztorát, vigasztalanul elárvult, teljesen magára maradt (vö. 14,18). Jézus váratlan megjelenése feloldja elszigeteltségüket, szorongásukat, görcseiket. Az Úr, akárcsak húsvét este, mindig eljön egyházához, közösségeihez: hozzánk is, amikor kishitűségünkben magunkba kívánnánk visszahúzódni, amikor reménytelenségünkben magunkba akarnánk tokosodni. A félelem örömre fordul, amikor a tanítványok látják a vendég sebhelyes kezét és oldalát. Jézus önazonosságának és felismerhetőségének ugyanis nincs más jele, mint szenvedésének magán viselt „nyomai”. Aki most megdicsőült testben jelenik meg, azonos azzal, aki három nappal korábban a kereszten meghalt. A Feltámadottról szólni tehát ugyanazt jelenti, mint a Megfeszítettről, és ez fordítva is igaz.