Fölemelő mélység

Szerző:

Az Azok a szép idők című Beckett-dráma abszurd történetének főszereplője egy hölgy, aki „egyre mélyebbre süpped sírjába”. Már csak a feje látszik ki. Körülötte tükre, arckendője, piperetáskája. A táj: sivatag, az író kedvenc színtere, amint a szomjúságot kifejező hely is, ahol egy férfi szinte már kiszáradt állapotában próbálja elérni a fentről lefelé ereszkedő palackot, melyet az utolsó pillanatban visszaránt egy láthatatlan kéz. És ez számtalanszor megismétlődik.

Mindkét esetben fölmerül a kérdés: nem a mélység „értékélményéről” van szó? Amely az utolsó pillanatban is megadja az esélyt a fölemelkedésre…

Kétségtelen, korunk sivatagi „reménytelensége” a lélekben kimerült ember tünete; diagnózis, amelynek gyógyítását többféle módon próbálja a tudomány: a mélylélektan s annyi más specializált terület szakértője. Teremtettségünkből sohasem hiányzott ez a mélységesély, hiszen aki után vágyódik a lélek: Isten, a „látóhatár”, és aki „túl van a láthatáron”. Őt megtalálni az élet legnagyobb próbája. Ezt elfogadni bátorság: merünk-e emberek lenni, le merjük-e tépni álarcainkat, amelyek „középszerűségre jogosítnak”; arra, hogy valamiként elkerüljük a halált.

Az egész egyház imája

Szerző:

Fedezzük fel a zsolozsmát! (1.)

Megrendítő élmény volt számomra, amikor jó néhány évvel ezelőtt arról hallottam, hogy az egyik egyházközségben a helyi protestáns lelkész együtt imádkozza a zsolozsmát a közösség katolikus plébánosával a négykötetes Imaórák liturgiája könyvünkből. E könyv magyar nyelvű hivatalos kiadása az idén húszesztendős, és áldom az Urat, hogy immár tizenkilenc éve én is felfedezhettem, micsoda mélység és gazdagság rejlik az egyház szüntelen dicsérő énekének liturgiájában.

VI. Pál pápa 1970. november 1-jén kelt, Laudes canticum kezdetű apostoli rendelkezésében, mellyel elrendeli az Imaórák liturgiájának használatát, a következő igazságra irányítja a figyelmünket: „A keresztény imádság elsősorban is az egyetemes emberi közösség fohászkodása; ezt a közösséget gyűjti maga köré Krisztus.

Az éj leple alatt törtek rá

Szerző:

Galambos Ferenc mesztegnyői plébánosra április 5-ére virradó hajnalban maszkos rablók támadtak, és a templomfelújításra nyert mintegy húszmillió forintot követelték tőle. Arra számítottak, hogy otthon tartja a pénzt, ezért törtek be hozzá.

A fürdőszoba ablakán át jutottak be, s egyikük nyomban ütött, amikor a pap kinyitotta a fürdőajtót, ahonnan gyanús zajok szűrődtek ki. Egy hajszárító zsinórjával és egy DVD-játszó kábeljével összekötötték a kezét és a lábát. A páncélszekrény kulcsát követelték tőle, s mivel a szekrényből csak néhány ezer forint került elő, ütlegelték a középkorú plébánost. Husánggal és zseblámpával ütötték, ahol érték, s a bokája táján meg is szúrták. Hiába mondta nekik, hogy nem találnak nála több pénzt, csak nem akarták abbahagyni. Fél óra múlva, maguk mögött hagyva a feldúlt plébániát, csalódottan távoztak. Majd meghagyták a több helyen vérző plébánosnak, hogy csak öt perc múlva értesítheti a rendőröket.

Az él­te­tő Ter­mé­szet kró­ni­ká­sa

Szerző:

Születésnapi beszélgetés Schmidt Egonnal

A szó régi és örök értelmében úriember. Számára természetes az adott szó szentsége, a megbízhatóság és a pontosság. Schmidt Egon családtag az Új Embernél. Immár több mint tíz éve gazdagítja jegyzeteivel a hetilapot, a kiadó gondozásában egymás után jelennek meg albumszépségűre megálmodott ismeretterjesztő munkái, népszerű gyermekkönyvei. A szerkesztőségben gyakran találkozhatunk vele. Tapintatos, lényegre törő. Megállítjuk, kérdezgetjük, mert keressük az alkalmat, hogy ha röviden is, de szót válthassunk vele.

Felfedezni a csodát

Szerző:

 „Az egyházban veszitek majd észre, hogy nemcsak barátai, de testvérei is lehettek minden embernek” – mondta Antonio Maria Vegliò érsek, az elvándorlók és úton levők pápai tanácsának elnöke múlt vasárnap a mátraverebély-szentkúti cigányzarándoklaton, köszöntve az elsőáldozáshoz járuló harmincnégy gyermeket.

A testvériségről a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen

Krisztus mennybemenetelének ünnepén (június 5.) már a kora reggeli óráktól kezdve egymás után érkeztek az idei cigányzarándoklat résztvevői nemzeti zarándokhelyünkre, Mátraverebély–Szentkútra. A közelebbi s távolabbi települések cigány közösségeit a ferences atyák fogadták a szabadtéri oltár előtt. A köszöntés után imádsággal, énekekkel, tanúságtételekkel készültek az ünnepi szentmisére. Az arnói fiatalokat a ferences kisnővérek segítették néhány kedves szóval, az érdi apróságokat – miközben szüleik, nagyobb testvéreik imádkoztak – Teréz anya nővérei pátyolgatták.

A félelem örömre fordul

Szerző:

 Húsvét estéjén a tanítványi csapat megfélemlített, a világtól elkülönült gyülekezet: elvesztette pásztorát, vigasztalanul elárvult, teljesen magára maradt (vö. 14,18). Jézus váratlan megjelenése feloldja elszigeteltségüket, szorongásukat, görcseiket. Az Úr, akárcsak húsvét este, mindig eljön egyházához, közösségeihez: hozzánk is, amikor kishitűségünkben magunkba kívánnánk visszahúzódni, amikor reménytelenségünkben magunkba akarnánk tokosodni. A félelem örömre fordul, amikor a tanítványok látják a vendég sebhelyes kezét és oldalát. Jézus önazonosságának és felismerhetőségének ugyanis nincs más jele, mint szenvedésének magán viselt „nyomai”. Aki most megdicsőült testben jelenik meg, azonos azzal, aki három nappal korábban a kereszten meghalt. A Feltámadottról szólni tehát ugyanazt jelenti, mint a Megfeszítettről, és ez fordítva is igaz.

Tü­zek, vi­zek hír­nö­ke

Szerző:

Já­nos a Ti­tok elő­hír­nö­ke, az egyet­len, akit Ke­resz­te­lő­nek ne­vez­tek a kor­tár­sai. Izaiás pró­fé­ta ír­ta ró­la. „Nézd, el­kül­döm kö­ve­te­met, hogy elő­ké­szít­se uta­dat…”
Andocson, a „Já­no­sok ol­tá­rá­nál” az ol­tár­ké­pen Nepomuki Já­nos, evan­gé­lis­ta Já­nos és a Ke­resz­te­lő ba­rok­ko­san áb­rá­zolt alak­já­hoz az utób­bi szü­lei, Er­zsé­bet és Za­ka­ri­ás szo­bor­em­lé­ke tár­sul. A Ke­resz­te­lő szőr­ru­hás, akit ko­ráb­ban Il­lés­nek „néz­tek”, hi­szen bőr­övet vi­selt. Az utol­só idő­ben vis­­sza­tér, hogy a Mes­si­ás hír­nö­ke­ként föl­ké­szít­se né­pét az üd­vös­ség­re. A ré­gi pró­fé­ta­ság szel­le­mé­nek meg­fe­le­lő „új Il­lés tá­madt” sze­mé­lyé­ben.

A Par­la­ment előtt az egy­há­zi tör­vény­ja­vas­lat

Szerző:

Négy KDNP-s kép­vi­se­lő jú­ni­us 10-én be­nyúj­tot­ta az Or­szág­gyű­lés­nek a lel­ki­is­me­re­ti és val­lás­sza­bad­ság jo­gá­ról, va­la­mint az egy­há­zak, val­lás­fe­le­ke­ze­tek és val­lá­si kö­zös­sé­gek jog­ál­lá­sá­ról szó­ló tör­vény­ja­vas­la­tot. A tör­vény­ja­vas­lat mel­lék­le­te ti­zen­há­rom egy­há­zat so­rol fel az el­ső ka­te­gó­ri­á­ban, és eze­ket az 1895-ös tör­vény alap­ján be­vett, il­let­ve el­is­mert fe­le­ke­zet­nek mi­nő­sí­ti. A tör­té­nel­mi egy­ház ki­fe­je­zés nem sze­re­pel a ja­vas­lat­ban.